Bemutatkozom
Nemrég eszméltem rá, hogy mit jelent nekem a főzés. Eddig "csak" főztem, azaz dolgoztam, és lehetőségeim szerint igyekeztem a legjobbat kihozni magamból, illtve a nyersanyagokból. Főztem elég sokat, reggel, délben, éjszaka, szállodában, étteremben, rendezvényekre, házhozszállításra, hideget, meleget, sokat, keveset, szépet, még szebbet, finomat, még finomabbat, de alapvetően eddig munka volt a főzés.
Nemrég vált bizonyossá bennem, amit eddig csak sejtettem, hogy a főzés sokkal több ennél. Nem is elég rá a főzés szó, ételkészítés, ételek kitalálása, megálmodása, elkészítése. Egy olyan tevékenység amely ötvözi a művészi alkotást és a racionális tervezést. Mindkét rész egyformán fontos, hiszen csak akkor tökéletes egy étel, ha művészi a kivitelezése, amikor meglátjuk azonnal bele akarunk harapni, és ha a felhasznált nyersanyagok táplálkozástanilag a hasznosak.
Mert a legkívánatosabb étel sem ér semmit, ha a szervezetre káros nyersanyagkból áll, és a legegészségesebb ételt sem esszük szívesen ha nem nyújt megfelelő gasztronómiai élményt. Két szélső példaként a legszebb mérges gombák, és a leghasznosabb gyógyszerek jutnak eszembe.
Ami pedig a külcsínyt és a bebecset egyaránt szolgálja, sőt nélküle egyik sem megvalósítható az a minőség. Mindig, mindenben ragaszkodni kell a minőséghez, mert csak minőségi nyersanyagokból, minőségi eszközökkel és technológiával tudunk tökéletes ételeket alkotni, ha bármelyik hiányzik kár elkezdeni.
Konyhanyelvre fordítva, menjünk ki a piacra, és vegyük meg a legszebb, legjobb, legfrissebb árut ami szimpatikus, és amiről eszünkbe jut, hogy szívesen főznénk valamit. Úgy nem lehet jó ételt készíteni, hogy elhatározom otthon, hogy ezt vagy azt főzöm, és ragaszkodom az ötlethez még akkor is, ha nem kapok hozzá megfelelő nyersanyagot. Azután főzés közben, vagy az étel elfogyasztásakor mentegetem magam, hogy azért ilyen az étel, mert nem volt megfelelő a nyersanyag, és végül szemrehányást teszek magamnak, hogy kár volt ragaszkodni az előre kitalált ételhez.
Fenti kis elméletemet igyekszem megvalósítani az ételkészítés során és az étkezés során egyaránt. Nem eszem meg egy ételt azért mert jól néz ki, csak ha tudom, hogy miből készült, és azt egészségesnek gondolom, és lehet bármilyen egészséges egy étel, nem fogyasztom el, ha nem szép, étvágygerjesztő, ízletes...
Kicsit elferdítve: Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz ételeket készítsünk, és rossz ételeket együnk.
Néhány adat:
- 1970-ben születtem, Egerben
- Szakmám szakács
- Végzettségem, vendéglátóipari közgazdász (BGF KVIFK), Jogi szakoklevél (ELTE JTKI posztgrad)
- 13-14 éve vegetáriánus vagyok, kb. azóta foglalkozom az egészséges táplálkozással, hobbi és hivatászserűen
- szakterületem a bio, reform, vegetáriánus ételek, spaciális étrend, a klasszikus magyaros étlek megújítása
Üdvözlettel:
Varga István
www.biochef.hu









Mit tudna tanácsolni számomra? Egy éve vezetek háztartást és minden nap főzök. Az időhiány miatt vagy kora reggel, munka előtt, vagy késő este van időm főzni. Emiatt a főzés egy tortúrává vált számomra, és nem tudom élvezni. Ráadásul nagyon kis konyhám van, ami még nehézkesebbé teszi a főzést. Olvastam a bemutatkozó írását, és csodálom, hogy ilyen szépen beszél a főzésről. Hogyan tudnám megszeretni jobban a főzést? Milyen ételeket készítsek el, amelyek hamar megvannak, és mégis ízltetesek? Szeretném elsajátítani a tengeri herkentyűk ekészítését. Mi a titka egy jó garnéla rák elkészítésének? Amit még nagyon szeretnék megtanulni elkészíteni, az a polipos tészta csípős szósszal. Azt hallottam a polip nem játék, és nem olyan egyszerű elkészíteni. Akkor mi a titka? Válaszát előre is köszönöm!
Egyetemi tanulmányaink során vállalkozást kell indítanunk. Mi egy biobolt és étterem létrehozását találtuk ki. Örömmel láttam, hogy Ön, mint szakértő megtalálható az oldalon. Komplett stratégiai tervet kell kidolgoznunk, ehhez szeretném segítségét kérni. Bárminemű információ érdekel alapanyag, ár, beszerzés, jövőkép, célpiac... Segítségét előre is köszönöm!