Igazából tök fölösleges gyerekjátékra pénzt kiadni. 1-2 éves korig biztosan az. Majd ha pár év múlva a gyereket is elkapja a fogyasztói társadalom gépszíja, lesz persze hiszti a különféle, de persze egytől egyig Kínában gyártott „csodák” után… Nálunk ilyen majd ugyan elő nem fordulhat, mert babánk - önként és dalolva - a kézműves portékákért, a fa kisvonatért, a tologatható pillangóért, a fonalhajú rongybabáért, a gyöngyfűzőért stb. fog élni-halni. Ez magától értetődő. Azért rengeteg babakacatunk van ám, vagy másoktól ajándékba, vagy saját kezűleg, kizárólag fejlesztő céllal került a háztartásba (mérsékelt mennyiségű szakirodalom és jó tanács összevetését követően, természetesen). A "játszva nevelni" elvre és a hozzá beszerzett játékokra a gyerek lazán fittyet hány. Bármilyen színes, formatervezett és kreatív is a kütyü, tiszavirág életű népszerűsége. És tök igaza van...

... folytatás itt: http://tunderpogacsa.blogspot.com/2010/04/gyerekjatek-ii.html

Olyat játszunk, hogy küklopszos. Ő találta ki, nem én. Én csak nevén nevezem, ami van. Ez úgy néz ki, hogy mikor én egy picit lepihenek, mert, teszem azt, nem aludtam sokat az éjjel (és ebben legfőképp alkalmi hálótársam a ludas), és szépen, csendben csak pihengetek, pihengetek - szemmel tartva persze emberem - a kanapén, hason, az neki valamiért nagyon vicces kezd lenni. Végül arra jut, hogy bizony, bizony, jól esik néha lehajtani azt a fejet… hát odadugja övét az enyémhez, orr az orrhoz, áll az állhoz alapon... és összemosódott szemekkel vigyorgunk egymásra percekig. Tiszta küklopsz.

Ha valaki percenként az orrát dörzsöli és közben félpercenként még ásítozik is, arról joggal feltételezi környezete (én), hogy álmos. (Az orrdörzsölés a gyermek áloműző praktikája… én úgy vettem észre, hogy nem nagyon válik be, de ő kitart mellette.) Merő jó szándékból, csakis a javát szem előtt tartva akcióba lépek. A megfelelő pillanat elcsípése stratégiai fontosságú. Se túl korán, se túl későn, hanem PONT akkor. Ágyba teszem, csendben elterül, arca csupa hála. Még odakészítem teás butykosát, megsimogatom (ahogy azt a filmekben szokás), majd csendben hátrálok kifelé… Ha ilyenkor nincs hadakozás, már félig nyert az ügy, ha az ajtón túl sem ordít utánam, készen is vagyunk. Ordít. Nem baj, kivárok. Nem kell egyből mindent lereagálni. Tiszta sor, hogy mi a gond, aggódni semmi ok. 5perc könnytelen és masszív hiszti következik. Sírás, bemenet, vigasztalás, hátrálás, sírás, pici várakozás, bemenet, vigasztalás, hátrálás… (Szakember - Vekerdy, Ranschburg és társai - írta, hogy így kell, hogy tudja a gyerek, nincs mit izgulni, nem hagyták el, csak most ez van.) A sértett fél halkul, már csak hüppög, meg „héka-héka”-zik ujját szopva. 3perc múlva már elszántan alszik.

Tegnap cipőt vásárolni voltunk. Egy nőnek, ha már betöltötte a kerek 1-et (esztendőben), alanyi jogon jár a csatos cipő. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy egyre több időt tölt két lábon és már nem csak ácsorgásra, de lépegetésre is használja talpát, belátható, egy stabil, minden előírásnak eleget tevő cipőcske tényleg a minimum. (Igaz, ami igaz, nem ez lenne az első, vadiúj lábbelije, van már egy ajándékcipő talonban, csakhogy egy számmal nagyobb, mint kéne.) Határozott elképzelésekkel indultam neki (ami ugyan nem sok sikerrel szokott kecsegtetni, mikor a magam ügyében járok el): citromsárga cipőcskét szerettem volna 20-as méretben… vagy fekete-fehér gengsztereset… vagy pirosat, zöldet. A választék a következő volt: rózsaszín, pink, ciklámen. Férfigyereknek: sötétkék, terepszín, kék-szürke (kisautós)… Átmenet nincs. Az ügyletből végül nem lett semmi, mert: 1. akinek a leglelkesebbnek kellett volna lennie (elvégre cipőt kap!), nem volt hajlandó próbálni, 2. bitang drágák ezek a gyerekcipők. Úgyhogy a következőkben maradtam: vagy megpróbálom kicserélni a már meglévőt, az ajándékcipőt, vagy megvárom, míg belenő, addig pedig keresek valami olcsóbb, de nem rosszabb, megoldást. Ma viszont azt hallottam, éppen hogy az a jó, ha a lábacska mögött még egy ujjnyi hely van a saroknál. Pont egy ujjnyi van. Cipő immáron a lábon. Teljes közönnyel fogadta, semmi érdeklődés, még a cipőfűzők is hidegen hagyták. Sőt! Miután feladtam rá, durcásan elriszált (négykézláb). Tartok tőle, ez most hátra is vetette a járási kedvet. Dafke nem áll lábra, cipőtrimboló mód mászik inkább. Bízom benne, jobb belátásra tér azért hamar, máskülönben, még maholnap be kell ruháznom egy pótlábbelibe.