képzeljétek el...
… azt a szállodát, vagy boutique hotelt (nevezzük a mese kedvért CifraPalotának) amit a lehetőségekhez képest hihetetlen lelkesedéssel, perzselő hőfokkal, szenvedéllyel, sóval-borssal, a legnagyobb maximalizmussal cirógattak, kényeztettek, ha kellett alkalmazkodtak és újra festettek, átneveztek és egyszercsak felépítettek… A boutique hotel boldog volt, örült, mert szerették. Vele keltek, vele feküdtek, Anyu mindenhol-mindenkor a fejlődését szolgálta... Ápolta ha nőtt a fogasa, megtartotta, ha kidőlt-bedőlt a fala… Ám szorgos kitartó szeretetének és a felsőbb NagyHatalmak szigorú sürgetésének köszönhetően CifraPalota Boutique Hotel végre elindult a nagyfiúskodás útján, készen állt, hogy végre ő szolgáljon. Iskolás korú lett. S mivel ilyenkor még szükséges a tanítós segédlet, így történt, hogy Hotel Anyu lelkes személyzet híján, beállt az ő csepp csemetéjéhez. Feltöltötte az éléskamrát, áthúzta a ropogós lepedőket, beállt a kukta mögé és mivel meg kellett nyittatni, így megnyittatott a Nagy Népeknek…
Ment a boldogság, öröm-mámor, Hotel Anyuhoz beállt egy pár fő lelkes segítség is, cinege szárnyán húzták Zégig a jókedvet…. És ugyan senki sem tudta, hogy milyen kis kincset rejt az a kacskaringós kisutca, CifraPalota Boutique Hotel ragyogott, mennyei illatokat csodás történeteket préselt, miközben repült az ősz, repült a tél, repült a tavasz, repült a nyár, aztán egyszercsak morzsa híján a sok kis apró, szorgos manó segéd is elrepült… Hotel Anyu egyedül maradt, CifraPalota kisfia már fáradásban, nem bírták zöld ablakai a Nagy Népek átvonulását… Hotel Anyu gyógyszerért és segítségért sietett, egyszerre sütött-főzőt, ablakot suvickolt, közben ízes tortát szolgált fel ezüst-csillogón. Kávét beszélt, teát citerált, málnaszörpöt gurgulált, maradék lábával pedig orgonált, de CifraPalota zöld ablakai egyre jobban sárgultak, padlói nyikorogtak, vánkosai már nem zizegtek, bÁltermei már nem csilingeltek… és most egyre jobban fél a nagy ősztől, a hideg borús évszaktól, a megdermedt üres csendtől, mert már senki nem akarja őt lefesteni, pompás termeit újra feldíszíteni… Hotel Anyu pedig hiába szeretné, hiába szenved a kíntól, hiába fényesíti a kottát, fésülgeti a táncZrendjét, messze derengve már nem a felhőket látja napkoszorúban, hanem a megszakadt rojtos függönyöket, és a hatalmas nagy kongó ürességet CifraPalota redőnyei alatt…
No és most képzeljétek el, hogy Hotel Anyu én vagyok, a gyermekem pedig sír, zokog, mert nincs több orgonás tavasz, nincs több vigadalom...
CirfaPalota... hajdanán zöld volt az ablaka...
Itt a vége, fuss el véle...
12








