hívjátok a piócásembert...
a történet kb. 10 napja kezdődött. Tüdő Gyuláné, helyi mikrolakos erős hát-mellkasi fájdalmakra panaszkodott. Általános közérzetére jellemő volt a tótágas, a reggelente négykézláb-sírva kelés a fájdalomtól, fejjellefelé lógás, néha-néha belázasodás, helyenként felbukkanó kötőhártyagyulladás, de összességében a kitartás.
Aztán múlt hét csütörtök éjjel az akadályverseny egy újabb szintjére került és egy erősebb pályát ért el. Történt ugyanis, hogy tiTkos fijú határontúli küldetéséből hazaérkezvén gondolt egyet és 40 fokos lázra tett szert. Köhögött, vacogott, remegett és 2 méteres testét kisgombolyag módjára kucorította. Tüdő Gyuláné, helyi mikrolakos ápolta, izgult, féltett, rimánkodott, imádkozott és könyörgött, fohászkodott, majd módszeresen és ritmiusan leteremtette magát, amiért egy "kis" fájdalomból és lázból ilyen nagy ügyet csinált, amikor más egy egész báltermet befűthetne a hőjével.. Ezen az éjjel megfogadta, hogy nem hagyja többé el magát, vas-és acél, a végtelenbe és még tovább! Ekkor még nem sejthette, hogy a másnap újabb izgalmakkal sújtja, amikor is nem csak egészségmegvonással terhel az ég, hanem VÍZMEGVONÁSSAL is. Az eddig evidensnek tűnő elemet ugyanis karbantartásilag kiiktatták. Nincs hidegvizesfürdő, nincs átizzadt ágynemű mosás, nincs borogatás, nincs TEA, nincs szükséglet, NINCS VÍZ. 2 perces diszkrét összeroppanás után: bolt, ipari mennyiségű ásványvíz, helyzetmegoldás, (közben dolgozás) majd ügyelet. tiTkosfijú szegény, bátor hősként, láztól ájuldozva ugyan, de állta a sarat, Tüdő Gyuláné, helyi mikrolakos pedig tövig nyomta a gázt. Lázlenyomószuri, jó tanácsok, kedves antibiotikumok tánca, majd fokhagyma-hagyma-citrom-gyümölcs-méz beszerzés és újra haza.
2 nap hagyma, antibiotikum, fekvés, kúrálás. Ezüstkolloid-méz-citrom-gyömbér-fokhagyma-hónalászorítottvöröshadzsma-megwuduzás, amitől tiTkosfijú szemlátomást megtáltosodott, de Tüdő Gyulánéba érthetetlen okoknál fogva, a fájás mellé még Darth Vader is beköltözött ...
Kínkeservesen elérkezett aztán a szép hétfő is, és az irodalmi adatokkal alátámasztott népgyógyászati bio csomag mellé újabb izgalmakat választott magának: bejelentkezett a körzeti dokihoz.
Okosnak tűnő és előre megfontolt szándékkal betelefonált és 16.30-ra kért időpontot. Majd illedelmesen előbb odament, hogy még véletlenül se maradjon le az előzetesen egyeztetett időpontjáról, majd több mint másfél óra állva, nyomorogva történő várakozás után sort is kerítettek rá. Benyelte még a maradék influenzát, tífuszt, HIV-et, h1n1-et is, minden bacit ami ott megfordult, majd tátott.
Megvizsgálták, felírták, elengedték. A bacikkal túlzsúfolt várakozástól természetesen most még xarabbul van, mint eddig, ami eddig működött már az sem, így a lágy szerekről matemaikailag és fizikaliag is áttért a teljes hardcore rombolásba:
500 mg azitromicin-monohidrát +mikrokristályos cellulóz+hidegen duzzadó kukoricakeményítő+nátrium keményítő-glikolát+vízmentes kolloid szilícium-dioxid+nátrium-lauril-szulfát+magnézium-sztearát+polivinil alkohol+titán-dioxid (E171)+talkum+szójalecitin+xantángumi + 600 mg ibuprofen+laktóz monohidrát mikrokirstályos cellulóz+kukoricakeményítő kroszkarmellóz-nátrium+magnézium-sztearát+kolloid szilícium-dioxid+hipromellóz+glicerin-triacetát+titán-dioxid+eritrozin Al-lakk = ami eddig fájt, már nem fáj annyira, de ami eddig nem fájt, az még jobban...
Most pedig fexik. Lüktet, fáj, prüszköl, fáj, köhög, fáj, hörög, fáj, szenved, fáj, pedig Darth Vader néha felnyitja a sisakját, de még így is fáj.
Kedves Gyerekek, a hókezdő karkörzés és szumma, szummárum: sajnos nem vagyok vas- és acél, max. vastüdő, uh. nincs mese hívjátok a piócásembert! :)
ps.: tiTkosfijú 3 napos lázálom és szenvedés után újra dohányzik, víg és virul... (na erre varrjon gombot az, aki utálja a zipzárt)








Imádom az írásaidat, mondhatnám, hogy igazán jót szórakoztam rajta, de bevillant egy múltbéli /kisértetiesen hansonló esetem/ igy aztán a örömömbe egy kis üröm is vegyült. Mindenesetre azért jó volt olvasni! Köszönöm!