Férfi és Nő
csupa küzdelem. Fizikai adottságaik, a bedrótozásuk eltérő. Egy valami azonban rettentően közös: SZERETIK EGYMÁST. Kapcsolatuk: Két HiperSzenzitív Hegemón Királyság Szövetsége.
Nő tárgyilagosan (minden erejét összeszedve, hiszen neki cicaságából fakadóan nem az az alaptermészete, hogy mindig, minden körülmény között tárgyilagos legyen, néha jól esik ugye a durci-doromb, de most mindenesetre érzelmektől mentesen és racionálisan, mindenféle mellékíz nélkül, kivételesen "Férfiként") közli, illetve megpróbál az érzéseiről mindenféle célozgatások nélkül, objektíven beszélni:
"Tény, hogy kevés időt töltünk együtt, s mivel nagyon ritkák a közös hétvégék, épp ezért szeretném, hogy a nagy ritka közös szabadidőnk csUdálatosan töltsük el, mert sokat vagyok egyedül és ez nem valami virágzó érzés, bár rettentő jól el tudom magam foglalni, de Veled minden sokkal jobb...."
Férfi válasza (tudván, hogy a nő szájából ejtett szavak jelentése egészen biztosan nem azonosak az eredeti jelentéstartalommal, egészen egyszerűen azért, mert: NŐ és panaszkodik, és hallotta már ezt elégszer, no meg ismer is, és akkor most biztos megint az a rész jön, hogy "Különbenis mindenért a Férfi a hibás." Továbbá, tapasztalatból tudja, ha a Nők azt mondják hogy Igen, akkor Talán-t jelent, ha Nemet akkor Talán-t, Ha Talán-t akkor Igent vagy akár Nem-et is....stb, így érthető módon megpróbál a SOROK MÖGÖTT OLVASNI, mert biztos, hogy vmi célzás lesz mögötte, amit pedig meg kell neki fejteni, s mivel nem akar elbukni a vizsgán, így csípőből tüzel)
"Ezzel azt akarod mondani, hogy én direkt dolgozom hétvégén és hogy rettetően jól érzem magam attól, hogy te egyedül vagy?! Szerinted én baromi jól érzem magam, miközben dolgozom!? Sőőt! Szerinted én KURVÁZOM!? "....
A Nő erre továbbgondol, (a kurva szónál kicsit megáll és elméláz) és ha nem elég okos, akkor válaszol. DE jobb esetben, ha a Nő okos akkor csupán hallgat, és kedvesen legyint, angyali mosollyal az arcán megcsókolja Kedvesét, bizosítja örök szerelméről, és hogy ne hordjon már csacsiságokat... mindeközben persze titkosan, ügyesen elrejtve mereng... mert nem érti, hogy most ebből, hogyan lett mindez!? pedig még a halvány féltékenység, számonkérés, hibáztatás jelét sem akarta a mondatába lehelni... és gondolatban, szívével fohászkodik, hogy a Férfiben legyen annyi racionalitás, hogy csak a mondat eredeti jelentésére koncentráljon, ne projektáljon bele semmi olyat, ami nem volt a mondatban, mert ez most kivételesen nem akart célzás lenni, (mert igen, tudja, hogy régebben sajnos csinált olyat, mert hisztis nő) de nem akart ez semmiféle bántó szándék lenni, csupán megjegyezte, hogy így mindkettőjüknek xar... egy szóval sem említette, hogy a Férfinak közben milyen jó, egy szóval sem utalt rá, hogy ő közben dorbézol.... uh. gondolatban most már térdenállva sírva fohászkodik, hogy most NE NŐként, hanem kivételesen beszélgető Férfipartnerként értelmezze Férfije a mondatot.... és Nőként mégegyszer csókol, hogy végleg megpecsételje a fohászatot...
Jobb esetben fohászkodik és csókol, de tegnap sajnos szólt. Ilyen ez, ha Vidámparkba indulnak és rosszul értelmezik a mókát.... Hullámvasút közös kocsiban, elvarázsolt kastély torz tükrökkel, szellemvonat démonokkal...
... igazi Vidámpark, amiben csak az jár rosszul, aki véresen komolyan veszi...









de ne aggódj, bármi is történik 2 ember között, különösebb erőfeszítés nélkül, mikor már elengeded a problémát, hosszabb távon nézve a fagyi úgyis "visszanyal"