azért ez sok(k) egy napra...
vannak rossz napok, vannak nagyon rossz napok és vannak AZOK A BIZONYOS RETTENTŐEN ROSSZ NAPOK, (nem always reklám) amit egyszerűen nem hiszel el...
Ma pont engem talált, pedig semmi okot nem adtam rá...
Kezdődött ott, hogy az imádott kivitelezőcég egyik titkos beépített volt emberével történt telefonálás után realizáltam, hogy NINCS MESE. A JOGI ÚT immáron nem kihagyható vargabötű, hiszen a kedves cég, akire immáron 2007. októbere óta várok, egyszerűen csődbe ment. Felszámolják épp. Hiába a szerződés, ami 2010. 06.29-ig él... A központi kislányt gépihangra cserélték, és ha egyéb bajunk van, írjunk szép szerelmes levelet a felszámolócégnek... (bárki legyen is az, hiszen erről semmi írás, mondás nem született...) Semmi baj, hogy közben méterekben omlik a fal, hullik a plafon, penészedik az ajtó... Kis magyar valóság. A legrosszabb megvilágításban.
Aztán ott folytatódott, hogy faxokkal, fénymásolatokkal felvértezve robogok be a munkahelyemre. Illetve csak ROBOGNÉK, ugyanis egy balkanyarban, a kelleténél jobban becsúszott a gázpedálom, mondhatnónk TELJESSÉGGEL MEGSZŰNT LÉTEZNI eredeti funkciójában, ennek okán a a legnagyobb forgalom kellős közepén, dübörgő lóerők és vadmarha sofőrök között, kénytelen voltam 1mp alatt felmérni, (ami abban a pillanatban egy sohavégetnemérő lassítottfelvételnek tűnt) hogy ha nem rakom ki azonnal a vészvillogót, akkor telibetrafálnak. Belsősáv, leállt autó, kétségbeesés, mellettem száguldó viperák, mögöttem felöklelni vágyó opelek... és persze senkibe sem szorult annyi, hogy ezt a szerencsétlent legalább átengedjük a padkához közelebb, vagy legalább a külső sávba... (... konkrétan olyan volt, mintha egy ringlispirről estem volna ki lassított felvétellel, miközben mindenki pörög tovább mellettem a valós sebességgel....) Aztán nagy nehezen, kéz- és lábmeghajtásos megoldással átevickéltem a túl(élő)partra, miközben egyfolytában tülkölt az elakadásjelzőm, én meg persze 1-gyel lavíroztam vmi parkolóhelyszerűségre... Na persze a kedves városnéző autós barátok mit sem törődve az elakadásjelzővel szimplán rámtolatnak. Sajnos a budapesti parkolási "kultúra" miatt már senkinek sem az ugrik be elsőként, hogy BAJ van, ha meglát egy vészvillogót... De mivel nem vagyok se merdzsós, se zőccséges, ezért elég fura volt, hogy konkrétan még nekem anyázott egy kisfurgon, amiért merészeltem egy kicsit több helyet elfoglalni... (mivel örültem, hogy odáig is behúztuk magunkat pötivel...)
A történet ezután szélsebes és kacifántos fordulatot vett, szerencsére segítségemre sietett EMBERem, aki "SEMMI KÉTSÉG, RÁVISZ A SEGÍTSÉG" felkiáltással egy szempillantás alatt mindent helyrepakolt.. - sőt, inkább a SEBAJ-JÖVÜNK bácsikra hajazott :)))
Na de a katasztrófatörténet még csak most kezdődött, ugyanis nagy ijedtemben nekiálltam falatozni. Spenótos-fokhagymás-csirke-trikolor csavarostésztával... Nagy falat, nagy falás... nagy falat, nagy falás... egyszer csak HOPP. VILLAMEGÁLL. SZEM MERESZT. BÁMUL. "héjj mekkoranagy SZÁRNYAS fokhagyma ez itten..."... "HÉJJJ.. EZ INKÁBB EGY HÉJJJJA, MINT FOKHAGYMA...." HÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ, de hát ez itt egy ÓRIÁSI NAGY SÜLT, ÉS FELPUFFADT ASZALODOTT SZÁRNYAS JÓSZÁG, nem a légy, szunyog, muslica fajtából, hanem leginkább a LÓDARÁZS, REPÜLŐ SZÖCSKE, SÁSKA, BIVALYDONGÓ ágáról............. - a következő 10 percemet inkább nem írnám le, de ilyen lehet, ha valaki bulimiás...
Két igazán nagy fóbiám van a nagyon sok mellett persze, hogy: 1. nem indul a kocsim és magamra maradok a sztráda közepén, míg mindenki szélsebesen suhan és átgázol. 2. rámugrik egy szöcske, sáska, egyéb rovar.... - na most ez a tésztára csavarodott SZÖRNY, felülírta a legborzasztóbb és legelképesztőbb rémálmaimat is uh. egyszerűen NINCS SZÓ RÁ, HOGY MENNYIRE KIBORULTAM....
Aztán persze bent a cégben kiderült, hogy enyje soha nem fogok végezni a melómmal, (még most is bent...) na meg persze az is kiderült, hogy egy kedves kolléganőm ripityára vágta az egyik kölcsönkapott holmimat, amit véletlenül bent felejtettem, de ő eltulajdonította... és egyéb ínyencségek..
Nem is szaporítom, de a lényeg, hogy így lettem én ma kétlábonjáró katasztrófaövezet és még mindig vár rám egy nagybevásárlás, valamint egy hazafelé út, megannyi, sunyin ólálkodó veszéllyel és gaz kalanddal...








