pedagógus gén vs. nullára rendeződés
Létrehozva: 2009-02-23 11:30 | előző bejegyzés | következő bejegyzés
hétfő. már rosszul kezdődik, de nincs olyan helyzet, amiből ne lehetni kitörni (lásd: Redbelt). tippek és trükkök a hétfői nap feldobásáról később.
sokféle gén létezik az Univerzum fajaiban. az egyik legérdekesebb számomra az emberiben található. a neve: neon gén. egy olyasfajtáról van szó, amely neon módjára tud világlani, azonban csak egy bizonyos spektrumban észlelhető, és azon belül is csak bizonyos emberek számára. többnyire bénázással köthető össze. ezt a gént látjuk/érezzük, amikor egy - mondhatni - sikeres vagy a siker kulcsát magában hordozó személyre ránézünk és mégis azt feltételezzük, hogy egy lúzerrel van dolgunk. csak épp megmagyarázni nem tudjuk ezt a látens viszonyulást. a másik hasonlóan érdekes gén a pedagógus gén. miről is beszélek?
van az életben olyan helyzet, amikor elágazáshoz érkezünk és döntést várunk magunktól (vagy környezetünktől), hogy merre és hogyan?
van az életben olyan helyzet, amikor számunkra megmagyarázhatatlanul, az életet kissé gyermekien látva (mondhatni idealizáltan) olyan naív döntést hozunk, ami inkább beszél arról, hogy végtelenül szentimentálisak vagyunk, semmint valóságközeliek?
van az életben olyan helyzet, amikor azt reméljük, hogy a világ folyásával, törvényeivel, kényszerűségből lefektetett szabályszerűségével szemben igazat ad nekünk mindenki, akkor is, ha hülyegyerek módjára cselekszünk?
ha mindhárom kérdésre a válaszunk igen volt, akkor elmondhatjuk magunkról (-nak...), hogy rendelkezünk pedagógus génnel. ez a gén ugyanis nem a tanításról vagy az okításról szól, hanem arról, hogy képesek vagyunk egy idealizált elvet követni, kérdésfelvetés nélkül (óbazmeg, dogmatika, jessz). ezáltal hajlamos az ember egy szorult helyzetet nem a racionalitás alapján kezelni, megoldani, feloldani, hanem kiválaszt az ego - szinte védekezően - egy megoldásnak látszó pontot, elkezd arra rendeződni és várja, hogy minden ekörül majd origónak tekinti az ő szabadon választott nulláját. mintha magunk dönthetnénk el, hogy hova szülünk inerciarendszert, a már fenálló viszonyulások ellenére. bízisten, indítani kellene egy pragmatikai tanfolyamot, ahol az ember pszichoszakemberként feltérképezi az illető viszonyulását a környezet jelrendszerével, mondván, hogy szemantikai problémákkal küzd az egyén a mindennapokban (asszem, kötelezőként ajánlhatom mindenkinek az I "szív" Huckabees c. filmet vagy azon mondat mantrázását, hogy: "mindenki hülye, csak én nem").
tehát az illető nyakig áll a szarban és azt mondja, hogy akkor én ezt csinálom. a világ viszont nem módosul csak ő miatta. no de miért nem?
azért nem, mert az életünk nem egy libikóka. aki így érzi, az a hektikus személytípus csupán, reakciói sosem egy hosszútávú folyamat (múltban győkeredző, jelenen átívelő, jövőhöz hozzáidomuló) generátora, hanem csak a rövidtávúaké. vannak ugyan ellentétes irányú, de mértékben hasonló amplitudójú tettek és következmények, azonban ezek sosem kiegyenlítik egymást és teremtik meg a zérus közeli állapotot, hanem csupán egymásra pakolódnak és hoznak egy statisztikai átlagot, ami kicsit sem segít mérni a valóságot, hiszen legjobb esetben is csak ok-okozati függést látunk kronológiailag: elloptad az órámat? aztán kaptam egyet tőled ajándékba? és akkor most ettől jóban vagyunk? nem, mert féreg módon megloptál. nem ragozom.
tehát a pedagógus gén, amely nem más, mint a világ 1.1-es verziójú látásmódja, csupán arra elég, hogy megtanítson bennünket késsel, villával enni. azt már nem, hogy ne döfjük vala hátba a másikat.
pedig egyszerű matek az egész. mint mindig.
Hozzászóláshoz és kérdéshez jelentkezz be!
Nem?
Értem.
-a mécses génem -0,4324 - +0,871 -