játszótér 90 éves korig
akinek van gyereke, talán megerősíthetne, vagy megcáfolhatna a következőkben.
adott a játszótér. benne a sok gyerkőc. bár az is tanulságos, ha nincs gyerkőc. adottak a játékok, melyek meglétéről annó dönt az önkormányzat, a megbízó, a kivitelező. annak mikéntjéről és statisztikájáról viszont egységesen beszélhetünk. mindig van, amire mászhatnak, amin lóghatnak, amivel hintázhatnak, libikókázhatnak, pöröghetnek, csúszhatnak. alaptípusok. az már csak plusz, ha van mire felmászni és abban randalírozni. no és akad némi semmitevés a közepén és a bélázás, ami a tér körül való bóklászást jelenti.
ami ebben az egészben engem érdekel, hogy melyiket választják, mert árulkodik az alaptípusokról és a halmazok variációjáról, illetve méretéről. ha van 10 egységnyi eljátszhatóság, miképp is oszlik meg?
a legtöbb gyerek a lehetőségek függvényében csoportosan őrül meg. ilyenkor kedvenc a várban tolongás és ordibálás lefelé a maradéknak, hogy "hülyemajmok" meg "enyém a vár, tiéd a lekvár". nyerő még a csúszda, főleg azoknak, akik egy kis csoportos önállóságra vágynak, feleszik magukat két méter magasra, hogy háromtized másodperc alatt leérjenek oda, ahonnan indultak. közben valami megmagyarázhatatlan okot találnak a vinnyogva röhögésre.
sokan szeretik a libikókát, ami élvezetes dolognak tűnik, leginkább a sebesség és a baleseti kockázat növekedésével párhuzamban. föl és le. ha ezek a figurák nem lesznek szexmániások, akkor passz. ráadásul a kamasz lányok is ezt választják sokszor, amikor bebandáznak suli után nosztalgiázni és megbeszélni, amit ilyenkor meg kell.
hinta, vagyis előre-hátra. talán ez a legérdekesebb, mert olyan inerciát és pályát váasztanak az ebbe ülők, ami önmagában hordozza a dolgok folyamatos odavissza értelmezését. mondjuk elég szuverén, mivel a külső rendszerből nézve kissé egyhangúnak tűnik a látásmódjuk. a "hintába ültet" és a "kiesik a hintából" talán ezért jelent mindannyiunk számára igen érzelemdús állapotot.
annak idején, amíg volt rá lehetőség, vajon hányunk állt rá a mókuskerékre, hogy egy perc alatt tizet öregedjünk? mai napig sem értem, mi volt ebben a nyerő, hogy felszállás és egy nagy levegővétel után az ember olyan sebességgel kezdte taposni a forgó dobot maga alatt, megfeszített karokkal, hogy pár perc elteltével messzebb köpte a tüdejét, mint valaha. színtiszta mazochizmus. én is csináltam rendre. de érdekes, hogy a mókuskeréknél sosem kígyózótt sor.
apparátuspárti az, aki hajlandó a megmondott kereteket törvénynek tekinteni, azonban nem használni semmi játékot, csak lebutított formában kergetőzni azok között. hogy a megvallott kereteket diktáló felügyelet minek tekinthető már csak fantázia kérdése.
mindebben csak annyi a mondanivaló, hogy 90 éves korunkig milyen játékokat választunk, mire mászunk fel, hogy viszonyulunk a többiekhez.
ez elég unalmas lett. de legalább rövid.








