Sose halunk meg..
Ideje leváltanunk a fenti szlogent, aligha van igazságtartalma manapság.. Mit szólnátok helyette a következő mottóhoz - gyereknap lévén aktuálisnak is mondható - "Sose növünk föl". Legalább olyan jól hangzik és úgy látom, hogy az aktívan feltörekvő generációra (20-30, sőt 40-es korosztály) mélyen igaz.
Nem tudom hogyan csinálták az őseink, de nagyapáink, sőt apáink generációja még zsigerből tudta, hogy mi a dolga. Az iskola elvégzése után eszébe sem jutott a szülein élősködni, nyomban munkába állt és attól a naptól kezdve már ő támogatta anyagilag a le- és felmenőit.
Ha belegondoltok a felnőttkor egyik fontos attribútuma a magunkról ÉS másokról való gondoskodás képessége, ameddig erre képtelen valaki, addig legfeljebb az ígéretes gyerek kategóriába sorolható.
Most biztosan többen sikítanak, "ez már egy teljesen más világ, ma sokkal nehezebb boldogulni".
Apai nagyapámat kétszer tarolta nullára a korábbi (?) rendszer,mire először kikaparta magát foggal-körömmel a gödörből, kuláklistára került, egy nyomorult cséplőgép miatt. Nem esett depresszióba és úgy halt meg, hogy fogalma sem volt, hogy mi az a pánikbetegség. Miután a bortermelésbe menekült, kicsit iszogatott ugyan az "ügyfelekkel", de az vesse rá az első követ, aki jobb elfoglaltságot talált volna az ötvenes évek vidéki Magyarországán.(Háy János zseniális könyvét (A gyerek) olvasva láthatjuk, hogy a szórakozási lehetőségek palettája azóta sem bővült drasztikusan.)
Rémes történetek keringenek a városban: kisemmizett szülőkről, akiknek a feje fölül eladta a Gyerek, az öröklési illeték kikerülése végett nevére írt lakást. Nem tudta kivárni, hogy a szülők természetes úton távozzanak az élet nevű kávéház kijáratán. Sok szülőről hallani, aki filléres nyugdíjából támogatja a mai napig a Gyerek családját. A legrémesebb történet egy anyáról szól, akinek az egyik fia bűnügybe keveredett és a megmentése érdekében eladta a lakását - sokba került az ügyvéd. A másik Gyerek - ami jár, az jár alapon - az ügyvéd kifizetése után megmaradt pénzt lenyúlta az anyjáról, aki azóta egy ismerősnél húzza meg magát.
Ezeket a történeteket ismerve, úgy gondolom: mégis inkább ideje lenne felnőnünk a felnőttséghez...









A sose halunk meg azokra igaz, akik olyan családi légkörben élnek, ahol örökkön-örökké fognak emlékezni rájuk.