Nea "György-napja"
déndzsör-déndzsör - nevelő hatású plágium következik...
György-nap. A minden gyuri ünnepe. Álszent módon mindenkit ünnepeljünk? Nem tartalom, nem a becs, nem az egyén és nem a vonzás miatti elismerést fejezzük ki. Beletartozik mindenki, akik régen már csak a kizárásos alapon megállapított halmaz miatt van megnevezve és itt nem a korból adódó változást említem meg. Azokról beszélek, akik elhanyagoltan, ápolatlanul, a férfiúi csoporthoz nem méltó módon élnek. Néha körbenézek bevásárlóközpontokban, és döbbenten figyelek párokat, keresem a vonzási kapcsolódás megfejthető okokat, vagy egyszerűen csak egy okot. Egy egymáshoz tatozó két egyedből megpróbálom több szempont alapján kiválasztani a gyurikat, nem csak a nővel való összehasonlítás lehetőségével, hanem az adott élőlény györgyi jellemhez kapcsolható jegyek megtalálásával. A párból találomra és valószínűleg kiválasztott gyuri slamposságát, mozgását, mozdulatait, viselkedését, szóhasználatát, beszédkészségét, konfliktuskezelését, érdeklődését figyelve egyszerűen értetlenül ledermedek. Ennek alapján, kötelezően meghatározott ünnepet ülünk, mert álszent módon hódolnunk kell a korábbi rendszer által telepített kormányzati politika miatt? Van a „Szent György napja". Az a nap helyesen „egy” meghatározott személynek szól, méltóan megköszönve Neki a sok törődést és fáradságot a sárkánnyal – mert megérdemli. Van a Valentin nap, elfogadható rózsaszínűségével ünnepelve azt az „egynek” szóló szerelmet. De „A” Györgyök Napja? Nem akarom ünnepelni a gyurikat általában. A tartalmat, a szépséget, a vonzást, a gondolkodást, a stílust, a finomságot igen, amiből meríthetünk, ami felemel, ami törődést igényel, ami védelmet ad. Legyen a mi gyurink társ, partner, vonzó mágnes. Arra is hajlandó vagyok, hogy a világ azon Györgyeinek ismeretlenül is kifejezem a tiszteletem, akik valóban megtestesítik a györgyi attitűd jellemzőit, vagy legalább törekszenek rá. Még egyszer hangsúlyozandó, mindez nem kifejezetten a külcsínt jelenti. Nem kívánok lehetetlent, nem várom el, hogy megváltozzon csalfasága, cserfessége, játékossága, kacérkodása, követhetetlensége, vagy éppen lelki gyötrődése. De az összes és minden herezacskó tényét, hadd ne ünnepeljem. Boldog György-napot – annak, akit érint.
Re.: http://latte.hu/blog/a-renszarvas/a-renszarvas-nonap-ja









ma van a 10 milliószoros kívánságnap!!!
Az ima, a meditáció napja,
Ilyenkor az univerzum közvetlenebb kapcsolatban van a földdel.
Ezen a napon minden teremtés, így a gondolatok is 10 milliószoros erővel hatnak.
Fontos, hogy arra gondolj amit teremteni szeretnél az életedben. Ha negatív érzelmeid, gondolataid merülnek fel, nyilvánítsd ki, hogy elengeded őket.
Ilyenkor csak jót és szépet: jó egészséget, boldogságot, békét, gazdagságot (lelki, szellemi, testi) lehet, és kell is kívánni mindenkinek, így magad is azt kapod!!!
A nagy terheid feloldását is érdemes erre a napra időzíteni.
Küldj fényt a Földnek és az emberiségnek! Képzeld el a Földet egészségesnek, a rajta élő embereket pedig békésnek, szeretettelinek.
Tegyél meg mindent amit szeretnél 10 milliószoros erővel hatni!
Emberi véleményalkotás, ha esetleg szerintetek nem európai!
Ha Nea tudta volna, hogy téged ez ennyire bánt, szerintem hagyta volna. Én már belátom, hogy érzékenyebb vagy, és sajnálom.
De legyél következetes. És beszéljetek róla egymás közt! Szerintem.