Mikrochip az újinfluenza elleni oltásban?
Lehet, hogy csak városi legenda, de úgy döntöttem, hogy írok róla. Akkor is, ha az igazságtartalmáról nem vagyok meggyőződve. De biztos tévedés elhallgatni valamit, ami fontos lehet. (Próbálok nem hinni az összeesküvés-elméletekben, de az utóbbi időben egyre nehezebben sikerül.) Szóval a neten keringő kör-email szerint komoly veszélyben az emberiség. Az egészségünkre nyilván komolytalan fenyegetést jelentő újinfluenza ellen villámsebességgel kifejlesztett oltóanyag állítólag tartalmaz egy olyan nanorészecskét, amely az oltást követően úgy működik a szervezetünkben, mint egy számítógépes mini-winchester. Személyi és útlevél helyett, adattárolóként azonosít majd minket, manipulálhatóak leszünk általa, végszükség esetén pedig ún. halálchipként működik. Ez finoman szólva annyit jelent, hogy az aktiválásával embereket lehet kikapcsolni, kivonni a forgalomból. Annak megnyugtatására, aki most esetleg felvisít, hogy ez mekkora badarság, közlöm, hogy a halálchip létező tudományos fogalom, kínai csoda. Egyedül az a kérdés, hogy az ún. Hitachi-chip bejuttatható-e az emberi szervezetbe egy injekcióstű hegyén keresztül. Továbbá feltételezzük-e a hatalomról, hogy képes ekkora aljasságra ellenünk?! (A kemo és a morfium eddig is 98 %-os hatékonysággal irtotta az emberiséget, az új megoldás pedig tökéletesen kontrollált népesség-szabályozást tesz lehetővé.)
Azok számára, akik kételkednek a népesség-csökkentés iránti globális szándék létezésében, néhány további információ: A “Római klub” korábbi nyilatkozata szerint az emberiség fennmaradása megkívánja, hogy csökkentsük a születések számát, vagy emeljük a halálozási rátát. A Max-Planck-Institut szerint el kellene érni, hogy a világ lakossága 2 milliárdra csökkenjen. Az NWO Guidestones, amely egy 6 monollit oszlopból álló, hat méteres, összesen 100 tonna súlyú gránit tömb, többek közt azt az üzenetet hordozza kőbe vésve, hogy 500 millióra kellene redukálni az emberiség létszámát ahhoz, hogy elérjünk egy “Ésszerű kor”-ba. (Az ún. amerikai stonehenge-ről írok még, fantasztikusan érdekes ez az 1980-ban, asztronómiai szempontok szerint emelt és nyolcnyelvű üzenetet hordozó építmény.)
Persze legyinthetünk is az egészre és mehetünk sorba állni az oltásért. De gondolkodhatunk úgy is, hogy nem zörög a haraszt, ha…









p.s. Atlantiszról is szívesen olvasnék bővebben (személyes vonatkozások miatt) de sajnos a net-en nem találtam hozzá megfelelő háttéranyagot
Mostanában futkosok az al-táborunk és a fő-táborunk között, de azért bele-bele pillantok az Ön és veresgabi blogjába. Ez utóbbiban, már hosszabb ideje érdekes és értékes hitvita folyik gé és Aximia között. Ebbe én nem folytam bele, 1-1 észrevétel kivételével. Nem is tudnék belefolyni, miután egyszer, a korábbiakban jeleztem, hogy Aximiának vérségi kapcsolata van Örményországgal, ahol a 300-as évek legelején államvallássá fogadták el a kereszténységet.
Drága Nea! Mondja, mit tudnék én, ezek után hozzászólni ehhez az apologetikához – és azt is hozzáteszem, hol volt ekkor még Szent István királyunk. Abban reménykedem, hogy a Vatikán azon illetékesei részére, akik pásztázzák a Világhálót, ráakadnak erre a hitvitára, és arcuk felderül, hogy vannak még emberek, akik kételkednek ugyan, de érdeklődnek a 2000 év előtti történtekre – és vannak olyan emberek, akik hitükből fakadóan igyekeznek ezen 2000 éves eseményeket megvilágítani.
Önnek köszönöm, mint mindig, most is a valós, és mindnyájunkat érintő problémákat tesz fel a Világhálóra. Ilyen pl. az elmúlt hetek, napok egyik főeseménye, a védőoltások kérdése. Ha visszaemlékszik, kb. 2 hónappal ezelőtt bátorkodtam ajánlani dr. Drábik János könyvét, „Az agy megerőszakolása” címmel. Ebből a könyvből, dokumentumokkal igazolva olvasható mindaz, amit Ön írásában kérdésként tesz fel. Ettől a könyvtől függetlenül, szerény személyem azt tenné hozzá, hogy mindennek az őseredete gróf Dzserdzsinszki idejére datálható, amikor a Sztálini kirakatperekben nagyon komoly nevű és múltú pártfunkcionáriusok, a vádlottak padján, szinte megszállottként, saját magukat vádolva adják elő, nem létező gaztetteiket. Na ennek jártak utána az amerikaiak, aminek tételes történetét, a fent jelzett könyvből figyelemmel kísérheti.
A Római Klubról annyit – miután Ön még akkor nem élt, én viszont sajna igen, és így jól emlékszem az olasz Pecelli-re, aki a klub elnöke volt – főfoglalkozásban Szabadkőműves. A világ tudósai ekkor, egy nagyon jó felhívást tettek közzé, ami úgy szólt, „A gazdag Észak segítse a szegény Délt!” Az az egy szó, amit most leírok, azt azért írom, hogy a Goldenblog nyertesei is értsék a dolgokat: szar se történt a felhívás nyomán. Pecelli aztán más irányba vitte a dolgokat, pl., hogy drasztikusan csökkenjen a föld lakossága, stb. Nem kell félni, mert ha ez így megy tovább, akkor a viszonylag közeljövőben a Mu és az Atlantisz sorsára jutunk, mindazokkal együtt, akik a 70-es évek hajnalán már drasztikusan akarták a Föld lakóinak létszámát csökkenteni. Ehhez csak annyit fűzök még, hogy a Mu földrészen élők voltak a kultúrát és tudományt előrevivő emberek. Az Atlantisz lakói pedig a fekete-mágusok birodalmát akarták létrehozni, és űrfegyverkezésükkel megsemmisítették az Atlantiszt a Mu-val együtt, mely előbbinek a helyét ma, egyesek Gibraltár térségébe gondolják. Így pusztult el a hét Világkorszak közül a harmadik. Mi most a negyedik korszakban élünk, és erre hivatott elemzők 2025. és 2030. közé teszi azt a korszakot, amikor az USA és Kína között fog eldőlni, hogy az űrfegyverkezésben ki lesz az első. Ennek problémáját a Dél-Kínai tenger térségébe teszik. Jóslásokba nem bocsátkozom – igyekszem újból jelentkezni.
Tisztelettel: Alberto