"...még élnék egy kicsit..."
Mai bejegyzésemet az egyik latte-s cikkhez fűzött hozzászólás ihlette: "....mi van akkor ha ő (a férfi) már gyereket akar és gyűrűt, de én még élnék egy kicsit?" Azért kaptam fel a fejem a mondatra, mert hasonlót eddig csak pasik szájából hallottam. "harminc alatt nem hajtom rabigába a fejem,... fiatal vagyok még a gyerekhez, nem kötöm le magam,.....előttem az egész élet, ..stb." Ez esetben viszont a hozzászóló a "mifajtánk", tehát nőnemű. Valóban ennyire lejáratódott volna a házasság intézménye? A mai lány nem habos-rózsás esküvőről álmodik, hanem arról, hogy legyen elég ideje élni, mielőtt férjhez megy valakihez? Maga a szóhasználat is abszurdnak tűnik, mintha a házassággal megszűnnének az életfunkcióink és a nagybetűs élet helyett már csak valami korlátozott üzemmód várna ránk, míg a halál vagy a bíró el nem választ. Miért vonzóbb lehetőség ma egy lánynak partyról-partyra sodródni, mobilszámokba és egyéjszakás kalandok emlékébe kapaszkodva? Egyáltalán kinek van kedve ebben a világban párkapcsolati tapasztalatokat gyűjteni?! Kövezzetek meg, de szerintem csak mazochista lehet az ilyen. Erre csak egy elfogadható ok létezik, amikor muszáj. Ha nincs pasink vagy a meglévőből sok minden hiányzik vagy éppen az a kevés, ami számunkra a leglényegesebb egy kapcsolatban. De csak azért, hogy kiélhessük magunkat? S mi következik azután? Hogyan építünk majd családot azzal a gondolati kiindulással, hogy a házasságkötésünkkel véget ért a jó világ? Ébresztő lányok, ez nem lehet a mi ideológiánk, ne engedjük, hogy minket is átkódoljon a világ...









puszi: M.