Lufibaba meg a szerda délelőtt
Váratlanul futottak össze, legalábbis Lufibabának eszében sem volt, hogy éppen akkor és most. Persze a szerda délelőtt már számított rá, várta őt. Már egy héttel korábban is készült a találkozásra.
A férjed bevisz? – még a telefonon át is hallotta a rosszallást az anyja hangjában. Dehogy - hadarta erre – tudod jól, hogy iskolába kell vinnie a gyereket..
Lufibabát szerda hajnalban az anyukája kórházba vitte. Nem gyógyítani, hanem eltávolítani. Üres a petezsák. „Missed abortion.” Ez volt a diagnózis. Kellett egy hét, no meg egy másik orvos megerősítése, hogy az anyuka felfogja. Azt, hogy a baba, aki felhő alakban megjelent neki a nyári égen, az valójában nincs. A pozitív laboreredmények ellenére sincs, mert az nem számít. Jó tudni. Mielőtt az ember legközelebb terhességi tesztet készít. Mert csak az létezik, amit a két szemünk – értsd itt: az ultrahang – érzékel.
Vigyázz, ez próbatétel! Ez már egy transzcendens generáció, ha nem hiszel benne, elveszítheted! – figyelmeztet a barát. Badarság, de azért mégis jó hallani, hogy esetleg van remény. Annyira gyökérszinten áll spirituális értelemben, hogy még azt sem tudja, él-e a kisbabája. Mit érzel?! – kérdik. – Azt, hogy terhes vagyok….
Mikor az altatásból felébredt, már tudta, hogy nem terhes. Egészen biztosan nem az. Hamarosan papírja is lesz róla. Az anyja az ágy mellett várta, hogy felébredjen.
-Nem volt nyugtom otthon, be kellett jönnöm..
-Apu tudja?
-Persze, elmondtam neki tegnap este..
-És mit szólt?
-Azt, hogy micsoda problémás ez a gyerek..
A déli vizit után öt perccel már felöltözve áll a nővérszoba ajtajában. Itt tessék aláírni: „Saját felelősségemre, orvosi javaslat ellenére távozom.” A halál az rutin eljárás itt, de az élet az csupa kockázat. Ugye jönnek magáért? – hangzik búcsúzóul. Persze – vágja rá nyomban.
A kórház előtt beül az autójába és hazaviszi az édesanyját. Otthon pedig az apja könnyes szemmel magához szorítja a problémás gyereket .
gé-nek, az igaz barátnak..









Hulljanak a gyengék! Ne sirasd!
Nagyon nehéz kérdés ez, nekem megadatott az a kegyelem, hogy nem kellett hasonló döntést hoznom az életemben vagy fogalmazhatok ugy is, hogy ilyen próbatétel elé nem állított az élet.