"Házasság Szupermarket"
Kezembe került egy igen érdekes könyv, közgazdász tollából származik és a hétköznapi dolgaink mögött rejlő gazdasági törvényszerűségeket igyekszik feltárni. A szerző a könyv egyik fejezetében arra keresi a választ, hogy az emberek hogyan választják ki a partnereiket és milyen rejtett logika húzódik meg a szerelem hátterében. Abból indul ki, hogy mint minden piacon, a házasság piacán is létező fogalom a verseny. Valóban az igazit keresik az emberek? Vagy inkább igényeiket alakítják a piaci kínálathoz? A rapidrandin végzett vizsgálódás érdekes eredményekre vezetett. A silányabb felhozatal nem eredményez kevesebb randit, mert a párkeresők módosítanak az elvárásokon. Tehát az emberek többsége nem ragaszkodik konzekvensen az eredeti elképzeléséhez, hanem rugalmasan idomul az adott piaci helyzethez. A közgazdász szerint a cinikusok és a romantikusok közötti csatát – elsöprő fölénnyel – a cinikusok nyerik. A szerelem vak, de a szerelmesek nem azok. Néhány szórakoztató összefüggés: ahol kevés a férfi, a nők tovább járnak iskolába, ahol sok a gazdag férfi, ott hemzsegnek a nők (lásd NYC és Carrie). A ráció szerepe szerelmi ügyekben felerősödik, ha valamelyik nem képviselői többen vannak. A házasság szupermarket modelljének alapelve szerint az emberek inkább akarnak lenni házasok, mint egyedülállók. Adott egy teremben 20 férfi és 20 nő, a házasulást pedig azzal jelképezzük, hogy a pénztárnál, távozáskor minden pár kap 100 dollárt, amit tegyük fel, hogy egymás között egyenlő arányban (50-50) osztanak meg. (A 100 dollárral egyébként a házassággal járó előnyöket szimbolizáljuk.) De mi a helyzet akkor, ha akár egy pasival kevesebb (19) van a házasság szupermarketben? Gondolhatnánk, hogy egy nő aznap pasi és pénz nélkül megy haza… De nem, mert ő úgy dönt, hogy lenyúlja egy másik nő partnerét, jobb ajánlatot tesz (legyen 60-40 a férfi javára) Az arány egészen egy penny-ig is eltolódhat (a férfi javára) és a nő – legalábbis az alapelv szempontjából – még mindig jobban jár. Ijesztő, hogy már egyetlen pasi hiánya is mennyire felértékelheti a többit. Egyetlen felesleges nő is képes tönkre tenni az összes többi vetélytárs alkupozícióját. A szituáció erős igényt teremt a nők körében arra nézve is, hogy növeljék a vonzerejüket, kívánatosabbak legyenek, mint hölgytársaik. A fogamzásgátló módszerek tökéletesedése tovább rontotta a válogatós nők házasulási esélyeit, mert a férfiak már nősülés nélkül is szexhez juthatnak. Egyszerű ez, mint az egyszeregy…









csak egy baj van,ugyan elítélem őket, DE :- valaki megtapsol majd engem meg a többi erkölcsös nőcit, anyukát, lányt valamikor az út végén, az összegzésnél, vagy akár előbb!??? Nem!!
Vajon megéri ilyen kis tüncimünci virágszálnak lenni és nem lenyúlni a másik pasiját erkölcsösségből, vagy akár belső tudatos visszafogottságból?
én (Nea tudja,..)..."megpróbáltam" a másik "oldalt"..de csak a randimegbeszélésig jutottam...vagy 15ször..NA!...akkor: ennyire rossz nő lennék? vagy ennyire jókislány belül? nekem még az sem jön össze, h egy egyedülálló pasit egy éjszakára meghódítsak...-bár igaz, nem is ez volt a cél,,,,,a cél a szerelem volt, csak beértem volna kevesebbel is, miatta, h vele lehessek...-szóval nem is tudom, miért is buggyant ki ez belőlem, mindegy...
szóval tudom én legbelül, h nem fogad tapsvihar -jutalom ezért soha sehol a jövőben...nem is kérkedhetek, h bezzeg én aztán nem...-de az indok, amiért nem csaltam meg 15 éve a párom a következő: képtelen vagyok összehozni úgy tűnik,egyszerűen nem jött össze, akárhogy is tepertem, igyekeztem, vagy eredetileg -gyárilag nem így vagyok összerakva,......persze jelentkeztek nős pasik hódítani, meg nem nősek-barátnősek is,--több is, de azok nekem nem kellenek...csak az az egy, akinek én nem kellek, ---meg persze a férjem kellett anno ezerrel, őérte is tepertem vagy 10enpárévet...végigasszisztáltam a szeretőit, .és olyan egyszerű ok miatt nem hagytam el, mert szerettem,,,..talán még most is teperek érte, én már nem tudok magamon eligazodni.......ezt nyomozom még a lelkemben,,,na de neki meg más kell ,,,szebb jobb fiatalabb, -amit persze nem mond,,,csak célozgat, nemrég találtam:-egy 18 éves csajszi fotója van letöltve az mp3as lejátszójára, ahol hajrá!! - még képeket is tud nézegetni...
és mi: a családja, gyerekek vagy én sehol a kütyün,,,
de azért várjuk haza minden hétvégén, és közben épül a házunk, és én lassan visszamegyek dolgozni ,,,,nőnek a gyerekek
na erre tartunk, vagyis én, h ezt miért nem a saját blogomba írtam, azt ne tudom, jobb itt rejtőzködni,.......
puszi Neám!
Értem én a logikát, csak nem szeretem.
Ennek ellenkezőjét állította Szarvas anno, ha jól emlékszem