Ha én lennék a bajnai...
Miniszterelnökként azzal kezdeném, hogy szigorítom a gazdasági társaságok tagjaira és képviselőire vonatkozó felelősségi szabályokat és drasztikusan meggyorsítom a felelősségrevonás menetét. Ennek szükségességét a jogalkalmazók mellett a törvényhozóknak is érezniük kell. Nonszensz, hogy ma Magyarországon az üzleti szférában mindenki azt csinál, amit akar. A korlátolt felelősség égisze alatt szabadon, gyakorlatilag következmények nélkül szerződést szeghet, lophat és csalhat. Ha nem jön be a biznisz egyszerűen becsukja a céget és gründol egy másikat. Majd él tovább, mint marci hevesen. Németországban a becstelen vállalkozókra börtön vár. Nem egy végeláthatatlan jogi procedúrát követően, hanem relatíve prompt. Nálunk meg a rossz jogszabályok és az impotens igazságszolgáltatás miatt még mindig él és virágozhat a MUTYI. Jelenleg 400 milliárd forint (!) összegű ún. lánctartozás van a gazdaságban, amelynek körülbelül a fele (200 milliárd) biztosan behajthatatlan. Az adós cég ugyanis nem található (fiktív), időközben megszűnt vagy felszámolták. Miért csodálkozunk, ha ilyen körülmények között összeomlik a nemzetgazdaság...?!









Köszönöm a tegnapi sorait, és üdvözlöm ismételt éleslátását. Erre való reagálásom előtt engedjen meg egy 1929-33-as évek egyik morbid, de sajnos találó viccének elmesélését.
„ Egy tönkrement, munkanélküli, éhező ember nézi hosszasan az orrát nekinyomva a kirakatnak egy húsüzlet gazdagon-terített választékát, mely sok finomságból, húsokból, kolbászokból, szalámikból áll. Megszólal a hátamögött egy hang – Papa! Nézzen már a savanyúságra is, mert anélkül elrontja a gyomrát!”
A 80 év előtti gazdasági-válság vicce, a ma élő és küszködő ember hasonló sorsát idézi.. Ennek a globalizált vadkapitalizmusnak a legnagyobb vesztesei és felkészületlenei elsősorban a nép – ezután következnek az igazságügyi szervek képviselői, ügyvédek, bírák ügyészek, valamint a rendőrség és a fogházőrök. A legnagyobb nyertesei mindazok, akik évtizedeken keresztül a kapitalizmus halálos válságát szajkózták, majd végül – tisztelet a kivételnek – de azok a mágusok, táltosok, természetgyógyászok és jósok, akiknek nagy száma miatt az 1980-as években írt önéletrajzukat szeretném elolvasni. Drága Nea! Mindketten tudjuk, hogy ez a 20 év alatt végbemenő eredeti- tőkefelhalmozódásnak az eredménye – míg a klasszikus kapitalizmusban ez nagyon hosszú folyamat alatt ment végbe. Kb. 50 év kell, ha nem jön semmi közbe, hogy egy kicsit, e folyamat tisztuljon – ebből 19 év telt el. A magyar népesség megbetegedési és halálozási rátája elérte az 1930-as évek ezirányú adatait. Nagyon félő, miközben gyermekek tízezrei nem kapnak reggelit, és a nyomorúságok sora jön létre, eközben épülnek- hol teljes engedéllyel, hol fele engedéllyel a 150-200 milliós villák. Aggasztó, hogy ebben a hatalom és meggazdagodás vágyban problémák kezdenek kibontakozni, melyek súlyos helyzetet fognak teremteni.
Tisztelettel: Alberto
Mostantól legalább az éves beszámolók - május 01- itthonról, dijmentesen élvezhetők, tudom ajánlani mindenkinek
www.e-beszamolo.irm.hu