Egy úr a pokolban is úr...
Reggeli csúcs, a két sáv azonos tempóban araszol előre. Muszáj a külső sávból balra váltanom, mert kanyarodni készülök. Rutin pillantás a tükörbe, kihasználom a mögöttem haladó sofőr pillanatnyi lemaradását és gyorsan átsorolok. A vészvillogóval nyomban meg is köszönöm az udvariasságot. A lámpa megállít minket, majd arra leszek figyelmes, hogy egy kifogástalanul öltözött, öltönyös, középkorú úr dörömböl az ablakomon. Nem kopog, hanem dörömböl - ha nem ilyen megbízható külsejű személyről van szó, minden bizonnyal rendőrt hívok. Ehelyett leengedem az ablakot és már éppen köszönnék, amikor rám förmed: "Maga meg mit képzel, mit csinál?" Nagy levegőt veszek, köszönök és bemutatkozom. Majd megkérdezem, hogy nekem kihez van szerencsém. És vajon honnan veszi a bátorságot, hogy dörömböljön az autóm üvegén. Egyébként közlöm, hogy nem okoztam veszélyt és megköszönöm még egyszer a türelmét. Döbbent csend a másik oldalon, láthatóan kifogtam a szelet a vitorlából. Hozzáteszem még, hogy igen szerencsés ember, ha hasonló szituáció napjában legalább 10-szer nem esik meg vele, ebben a városban. A lámpa zöldre vált, így elköszönök. "Én nem akartam magát elengedni!"- hangzik búcsúzóul. Kétszer is elmondja, a nyomaték kedvéért. Megsajnálom és egy búcsúmosollyal gázt adok. Méghogy a fiatalok nem udvariasak...








