Egy határon túl
Drasius Kedys. Az apa, akinek négyéves kislányát több mint egy évig, rendszeresen molesztálta egy három főből álló pedofil bűnbanda. Kedys csalódott az igazságszolgáltatásban, mert megtapasztalta annak tehetetlenségét és maga állt bosszút a kislánya megbecstelenítőin. Momentán a leghíresebb litván férfi.
A vádirat szerint a négyéves Deimantele-t a saját anyja kölcsönözte ki szexuális célokra alkalmanként 1000 euróért. A kislány egy felnőtt méretű babán pontosan megmutatta az apjának, hogy mit tettek vele és az elébe tett fényképek alapján azonosította is az elkövetőket. Mikor az apa rájött a borzalomra, feljelentést tett és az igazságszolgáltatás működésbe lépett. Kedvenc szófordulatom szerint „egy normális világban” itt véget is érne a történet. A rossz elnyerné méltó büntetését stb. De nem.
Az elkövetők ugyanis befolyásos emberek voltak: Andrius Üsas cégigazgató, Jonas Furmanavicius bíró és egy Aidas nevű harmadik. A bűncselekményekben az anya nővére, vagyis a gyerek nagynénje is részt vett. Az egy évig húzódó eljárás végén az elkövetőket bizonyítékok hiányában felmentették az összes vádpont alól. A pszichológusok szerint nem volt megállapítható teljes bizonyossággal, hogy a gyerek hazudik, képzelődik avagy igazat mond. Kedys meghallgatta az ítéletet, végignézte, ahogy a bűnösök diadalmas képpel kimasíroznak a tárgyalóteremből, majd szó nélkül távozott.
Az apát ezután 290 ezer eurós kártérítés megfizetésére kötelezték és elvették szülői felügyeleti jogát..
Az ezt követő események rövid krónikája:
„2009. október 5-én a 47 éves Furmanavicius bíró munkába menet dugóba került, és mikor kiszállt a Mercedeséből, hogy megnézze, hogy mi történt, egy férfi odalépett hozzá, háromszor tökön lőtte, majd egy golyót engedett a fejébe. Két óra múlva a házából távozó nagynénit, Violeta Narusevicienét lőtte fültövön egy ismeretlen, aki a gyilkos fegyvert a holttest mellé dobta. Később megállapították, hogy a 9 mm-es Berettát Drasius Kedys nevére regisztrálták. Egy hét múlva a Litván Szociáldemokrata Párt Vilnius-i székházában - amelyben az országos gyerekvédelmi szolgálat központja is található - bomba robbant. Litván újságírók szerint ez a merénylet is Kedys számláját terheli.” Kedys azóta bujkál, a kislány anyja és a harmadik elkövető 24 órás rendőrségi védelemben. Kedys kihasználva az információs sztráda nyújtotta előnyt, nyitott egy site-ot, amelyre azóta tömegével érkeznek a gratulációk. A Facebook-on az eddigiekben már emberek tízezrei biztosították támogatásukról a férfit. A tanulságot mindenki vonja le, maga.
http://zyzik.wordpress.com/2009/10/20/drasius-kedys-letter-to-nobody/








