Button_prev_off  Button_next_off
Boldog névnapot!
Hirlapom
 
 

Blog - Mentsd meg a családot!

Icon_info
Küldd tovább!
1433?geometry=29x39&no_image=true
NEA blogja

Bürokvíz

Azt hiszem, ma sikerült megfejtenem - ha már áthatolnom rajta nem is - a bürokrácia végtelen útvesztőjét.

Kezdetben vala az ember, aki egyben szakértő.  Muszáj vót annak lennie, ugyanis nem létezett még papír, az összes tudomány az agyában leledzik, az esetleges alkalmatlansága három kérdés után kiderül, s máris repül..Jó esetben. 

A papír későbbi képbe kerülése sokat rontott a rendszer működésén. Egy írástudó legyártotta őket, megint más rendszerezte, aztán egy harmadik kezelte a nyilvántartást és volt az, aki már annyi ideje volt a cégnél, hogy fejből tudta, mi hol van. Persze ehhez még a segítő szándékra is szükség volt.

Mert az átlag-ügyfélszolgálat összetétele - mind a mai napig - a következő: van az, aki ért hozzá és dolgozik, van,  aki úgy csinál mintha dolgozna, de nem ért hozzá és végül aki nem is ért hozzá, meg tesz is arra, hogy úgy tűnjön, mintha dolgozna.

Szóval a válság mélyülésének következő etapja a számítógép térnyeréséhez köthető. Itt az alkalmasság már ott eldől, ért-e a delikvens a számítógéphez. Miért, van olyan is, aki nem... nem szégyen az. S ezen a ponton átalakul az ügyintézésünk egy televíziós kvízzé. Lehet találgatni, a közönségtől (kollégáktól) segítséget kérni. Végső soron telefonos segítséget hívni: a mindenható központot, amiről tudva levő, hogy soha sem veszi fel.

Mindezt jelentékeny idő alatt elvégezve persze...

Nos hát ezért van az, hogy bár haladunk a korral, de az ügyeink intézésének hatékonysága a technikai fejlődéssel egyenes arányban csökken....                                                      

Hozzászóláshoz és kérdéshez jelentkezz be!
4
1433?geometry=29x39&no_image=true
2009-05-21 (3 éve)
a hozzáértőké is...:)
3
2009-05-21 (3 éve)
A polihisztorok korszaka lejárt.
2
1433?geometry=29x39&no_image=true
2009-05-20 (3 éve)
jogos..., amit még elfelejtettem, a specializálódás: bankban pl. "én vállalati előadó vagyok, nem értek ehhez", többen tesznek ki egy épkézlábat, ez a tapasztalatom:)
1
2009-05-20 (3 éve)
...és olyan is van, aki csak statisztikákat gyárt, meg függvényeket a dolgozó réteg munkáiról.
A szolgáltató és informatikai ipar ekkora térhódítása láttán csodálkozunk, ha küszöbön a válság?
Hány olyan embert ismerünk, aki konkrét, termelő munkát végez? Gondolok itt olyan termékre, ami a mindennapi megélhetéshez szükséges.
Ha összeomlik a kártyavár, nekik legalább lesz mit enniük...
 

Kapcsolódó anyagok

Article
Cikk
Button_prev_off  Button_next_off
Icon_open
Bika
Icon_bika
A gyerekekkel, vállalkozással vagy a szerelmi életeddel, kreativitásoddal kapcsolatban megpróbálsz tervszerűen, begya... tovább
Ennek a tartalomnak a megtekintéséhez Adobe Flash Player szükséges, melyet innen letölthet.