Benjamin és az ő különös élete...
Nem éppen up-to-date ennyivel a film bemutatója után, de mit tegyek, ha dvd formájában éppen ezen a hétvégén ért utol. Jobb későn, mint soha: a "Benjamin Button különös élete" című filmet legalább egyszer az életben látni kell. Akkor is, ha kétségtelenül hajaz a Forrest Gump-ra.. Nekem a zseniális Keyes könyv is beugrott róla: "A virágot Algernonnak". Hozzáteszem, a felismerhető analógiák dacára is, ha a film összes üzenetét akarjuk fogni, a "legalább egyszer" az nem lesz elég.
Olcsó, unalomig ismételt frázisokat öltöztet a film az aranyba, bársonyba: "A szerelem örök, míg az emberi élet múlandó". Kate Blanchett ismét bizonyítja, hogy a mai kor legtehetségesebb színésznője, azt ad el nekünk, akit csak akar. Ezúttal olyan hitelességgel domborítja Benjamin (Brad Pitt) szívszerelmét, hogy attól még Angelina is álmatlanul forgolódhat esténként. Ami kettejük között történik a filmvásznon, az igazi varázslat, hamisítatlan szerelmi mágia. A filmtechnikai bravúrokhoz nem értek, látszik, hogy sokat dolgozott a maszkmester, Brad húszéves kori önmagát kihozni a negyvenes énjéből mindenképpen komoly kihívás. A lényeg mégsem a látvány, hanem az a különös atmoszféra, amelyet a rendező (David Fincher) sikerrel megteremt és lebegteti benne a nézőt három órán keresztül. A meghatottságtól észre sem vesszük, hogy a katartikus végkicsengés is sablonos: embernek születni a világ legnehezebb, de egyben a legszebb vállalkozása..








