Az emlékezet szalagfánkja
Pampuskának hívta akkoriban szegény nagyanyám. Emlékszem, ahogy belépünk az aprócska konyhába, a plafon még egy óvodás (én) dimenziói szerint is éppen, hogy fejtetőig ér. Jobbra a kemence – a világon nincs még egy hely, ahol olyan jókat lehetne szundítani -, balra pedig a lényeg, a sparhelt. Mennyei fánkillat, amely bennem, kisgyerekben a nagyszülői házba való érkezés illatával volt egy és azonos. Retrospektíve nézve, nem is értem, hogy lehetett annyira tökéletes az időzítés, nem volt még mobil, hogy jelezzük: 10 perc és ott vagyunk. (Istenem, hogyan is szóltunk egyáltalán, hogy látogatóba megyünk?! Nyilván levélben vagy postai telefonon, máshogy nem lehetett.) Mégis mintha megérezte volna érkezésünket a mami, nyílt az ajtó, ő már a tűzhely körül sürög-forog és sülnek a pampuskák szép egymásutánban. Ma megsütöttem életem első szalagos farsangi fánkját, ami nekem már örökre csak pampuska marad. (http://desszert.eu/szalagos_fank) Nagyon jó volt emlékezni Rád, nagymami…








