Álomnyár...
... ,mint gyermekkorom gondtalan nyarain. Mediterrán szél borzolja hajam, ahogy a Balaton-Felvidék szavannás tájain autózunk. Csupán előjogok, kötelezettség vagy elvárás sehol. A gyerekek a kabrió hátsó ülésén bukósisakban visonganak. Integetünk a robogósnak, visszanevet. Az út szélén egy férfi mai zsákmányát: jópár cső kukoricát magához ölelve hazafelé baktat. Bekukkantunk az elkerítetlen udvarba is: rongyos lomok mindenütt, közöttük pálmák, vadregényes szegénység. Kedvesem leállítja az autót.., "tudjátok, gyerekek, ilyenkor történik a filmeken, hogy lefullad az autó, közben az elhagyatott tanya rémisztő lakói előszivárognak, a főhős menekülni próbál, de hiába..." Hisztériás kacagás a hátsó ülésről: "... ne hülyéskedj apa, indulj már...", s valóban megjelenik egy fej az ajtóban, várja a kukorica-vacsorát. Továbbhajtunk, a férfi elnézőn mosolyog, útközben mesebeli vízimalom, elvarázsolt kúriák, a permetezőszert szállító jármű döccenés közben tréfásan ránk fröcsög. Egy elfelejtett tündérvilág, ahová megtér a tékozló gyerek. Kár, hogy muszáj lesz felébredni és a kabriót is elviszi hamarosan a bank...









Különben álom-szép vidék. A régi parasztházak hangulata megkapó, magával ragadó. Sok művész, értelmiségi költözött oda. – Pár éve jártam ott, egy harangöntő család vendégeként. Ott akartam maradni, de az „enyimek” hazarángattak. Pedig láttam kisbabát, kiscsikót, kiskutyákat, aprójószágokat, pillangót, szitakötőt.
Ezt nézd meg: Villa Fiore
http://www.gubacsimalom.hu/