A hálózat csapdájában
Szarvasunkkal történt legutóbbi – a nőnap ürügyén megejtett – pengeváltásunk kapcsán elgondolkodtam az internetes fórumokon dúló viták természetéről. Csalóka dolog ez, hiszen elsőre talán azt hisszük, egy valódi vita résztvevői vagyunk, ám mégsem. Először is itt van az ismeretlenségi tényező. Túlnyomórészt olyan emberek gondolataira reagálunk pro és kontra, akiknek fogalma sincsen arról, hogy kivel állnak valójában szemben. A vélemény persze önmagában is minősíti az embert, de mit kezdünk például az írott kommunikációból fakadó reakciós késedelemmel. Egy valódi vitában nemcsak érvek hangzanak el, hanem a visszakérdezések során maguk az érvek pontos tartalma is világosságot nyer. Az írásbeli közlés sikere viszont elbukhat a nyelvi kifejezőkészség hiányosságain, kifejtő jellegű műfajban (ilyen pl. a blog) a szerző stilisztikai gyengeségén, zavaros megfogalmazásán. Azután itt van még nehézségként a testbeszéd teljes hiánya is. Nem értékelhetők a meggyőzés folyamatában a sanda pillantások, az oldalnézés, a „kivárom, hogy a többiek mit kezdenek a kérdéssel” kétes pozíciói. Az anonimitás miatt egyesek feljogosítva érzik magukat, hogy olyan kijelentéseket címezzenek idegen embereknek, amire a való világban soha nem lenne merszük. Egy dolog azonban megengedhetetlen és e tilalom nem egyenlő a szólásszabadság korlátozásával. Nem szabad, hogy egy áldozatos munkával, pozitív energiákkal létrehozott portálon, olyan indulatok uralkodjanak el, ami már sokak komfortérzetét veszélyezteti. Summa summárum, ezúton kérek bocsánatot szerzőtől és vétlen áldozattól egyaránt, ha a jogosnak hitt és többek által támogatott meggyőződésem mentén és okán a személyükre nézve bántó kijelentést tettem vagy tehettem. Több tiszteletet ígérek tehát, de méltó elbánásra számítok a magam vonatkozásában is. Szeretettel: Nea









Én régi iskolás vagyok- és nem vetem meg végső megoldásként az erőszakot sem.
Pimasz és felháborító (no senki ne sértődjön meg innen, ezen a portálon csak egy lehülyézős okossal találkoztam a tűsarkon), hogy következmények nélkül mennyire bátrabban oda-oda szólnak egymásnak az arcok.
Szívesen bármelyik vállalkozót megsétáltatnám valahol a városbam, és bevezetném a valódi, harcosok világába. Annyi esélye lenne, mint Szálasinak a népbíróság előtt.
az a tévhit kezd eluralkodni a világban, hogy "aki nem az én szókészletemet használja, ő nem tud az én dimenziómban gondolkodni" pedig...
éljen Gucci!