A csúnya
Trónfosztásomat ünnepelendő ma este az Új Színházban, Mayenburg: A csúnya című előadásán landoltam (kísérletező kedvű barátnőmé a pont a jegyekért). Az expozé izgalmas: adott egy zseniális, ámde rémronda mérnök (Gáspár Sándor), akit a külseje miatt rendre mellőznek a találmánya prezentációin. Erre bedühödik, majd a sarki plasztikai sebésznél vásárol magának egy csinos arcot és ezzel fenekestül felforgatja az életét. Mikor a színház mellett döntöttem komoly fantáziát vizionáltam a műbe (állítólag erős a dramaturgiai érzékem). Szóval, azt reméltem oda fut ki az egész, hogy a külcsin semmi, a belbecs pedig az, ami egyedül számít. Ehhez képest a tanulság szegényes: ha szobrászhoz fordulsz a képed korlátlan számban reprodukálható lesz és végül Te sem tudod majd ki is (melyik) vagy valójában. Tehát a mű leginkább azoknak az embereknek szól. akiknek fogalmuk sincs arról, hogy kik is ők valójában mielőtt belenéznének a tükörbe. (Például a plázacicáknak). Ha a fizikairól lefordítjuk metafizikai síkra (én az élvezhetőség kedvéért azonmód megtettem) és az agymosott klónok tömeges létrejöttére gondolunk, úgy a tanulság működik. Csak ezt a drámát - szigorúan a közérthetőség kedvéért - még meg kell írnia valakinek. Mondjuk nekem.:)








