emlékezés....
Létrehozva: 2010-07-19 08:13 | előző bejegyzés | következő bejegyzés
Azt hittem,hogy nem férek össze az emlékeivel a vágyaihoz közel sem férkőzhetek…a tekintet nem rám szegeződik…hanem a távolba, ahol gondosan felépített világ van, tele élettel, ismerős illatokkal, ízekkel…
… pedig csak nem engedtem át magam a pillanat varázsának, a pillanatnak, ami a végtelen mélységbe…a kiszámíthatatlan, izgalmas mélységbe húzott volna…
Nem hittem, hogy valaha is tényleg szeretni fog…hogy tényleg azt fogja szeretni ami én vagyok…Túl hamar történt minden, mintha taszítottuk volna magunk előtt az időt, mert menekültünk valami elől…magunk elől…a szerelem elől, és közben pedig bele sem tudtunk feledkezni egymás mélységébe… Nem tudom miről szólt az a pár elsietett hónap, és miről szóltak igazán a kimondott gondolatok… Tudom, hogy hagyni kell utat a sodrásnak…de akkor én épp a sodrás elől futottam… Visszatekintve egy letarolt érzelem romjaira- pedig azt gondolom,hogy veszteségekkel tértem vissza egy gyönyörű álomból a valóságba, ahol nem volt sodrás, nem volt vágy, sem mélység, vagy magasság….csak néma csend…amit csak akkor lehetett meghallani amikor az utolsó ki nem mondott mondat is elhangzik…Volt idő amikor olyan színekben ragyogott az életem és olyan határokat érintettem, és léptem át ,amikre mostanában gondolni sem merek… és hiányoznak…és ölelném őket magamhoz,nem emlékként akarnám őket, hanem életem szerves részeként szeretném magaménak tudni….többé nem akarok futni a sodrás előtt…hanem maga a sodrás akarok lenni… tartson,ameddig tart nem bánom, csak érezzem!
Hozzászóláshoz és kérdéshez jelentkezz be!
