elszántság...akarat
Létrehozva: 2010-07-21 07:40 | előző bejegyzés
31 éves vagyok…nincs jól fizető állásom, és egyre gyakrabban teszem fel magamnak mostanába a kérdést, hogy vajon hány lehetőséget kap egy ember az életben a változtatásra ( legyen szó párkapcsolat, munkahely, életút…stb.) lehet, hogy van egy maximum…és, ha nem éltem a lehetőséggel, akkor nincs több alkalmam, még akkor sem, ha már elég erősnek és magabiztosnak érzem magam az új befogadására, és nyitott vagyok, és elég kreatív ahhoz, hogy másfelé vegyem az irányt. Vagy talán olyan ez mint egy hitelkártya ( ebben van némi tapasztalatom …) van egy bizonyos keret…ha lemerül újra kell tölteni, -minim összeg-minimum akarat, és elszántság- és már lehet is újrakölteni, vagyis újra tervezni a szebb jövőt….de , ha nincsenek meg a minimumok, jön a büntető kamat….vagyis a hullávölgy legaljára való kerülés. Számtalanszor volt már lehetőségem arra, hogy újra kezdjem, hogy jobb állásom legyen, hogy szebb és boldogabb életem, aztán általában nem voltam birtokában az minimum erőnek, és minimum elszántságnak… Viszont soha még olyan erőt nem éreztem magamban,mint most.Mindig bennem van a töprengés és a rácsodálkozás a dolkora, és van úgy, hogy egy bizonyos mondatot mantraként ismétlek magamban ( pl. azt, hogy legyek végre sikeres író, vagy az, hogy nyerjem meg a lottó ötöst :), vagy hogy másnap ébredjek egy gondtalan boldog ,életre…Mert hát nem úgy van, hogy kérd és megadatik?! Van egy kedves ismerősöm, aki azt írta egyszer, hogy meg van bennem a kellő önirónia,spiritusz, meg hasonló, mindez fűszerezve humorral, és a a sikerre vágyás érzése, ( úgy érzi, hogy a magabiztosság is… háth nem tudom ) tehát minden passzol, még a bolygók állása is kedvező(legalább is remélem ;) , úgy hogy már csak bele kellene vágnom 13 éves koromban írtam meg első giccses, ámde annál inkább nagy rácsodálkozást kiváltó versemet , 14 évesen eldöntöttem, hogy ha fene fenét is eszi ápoló leszek (ma már magam sem értem miért!!!) bekerültem egy elismert gimnázium ódon falai közé, és megkeztem a magasan iskolázott ápolói karrieremhez vezető rögös utat…17 évesen már világosan láttam, hogy ez nem is annyira egyszerű, mert rengeteg lemondás, alázat, és türelem kell ahhoz, hogy valaki megfelelően tudja szolgálni az embereket, az emberek egészségét…20 évesen már biztos voltam benne, hogy pályát tévesztettem, de addigra már belekerültem az egészségügy örvényébe, az pedig húzott egyre lejjebb és lejjebb…vagyis beljebb és beljebb a sűrűjébe, a legsötéttebb és leginkább a burn out szindrómához vezető bugyrába…nem tagadom voltak azért szép pillanatok, rengeteget tapasztaltam, kaptam hideget, meleget….szeretetet , ítéletet, sok kellemesen simogató emléket, de most végképp úgy érzem: vége, ennyi volt, változtatnom kell… Olyan világban élünk, ahol szinte naponta legalább egy celebnek mondott hazánkfia dobja piacra „első könyvét”… nekem meg a netbookom rejtett memóriájában tengődik legalább 100 megírt, átélt, könyvillatú írásom…
Hozzászóláshoz és kérdéshez jelentkezz be!
