31 éves vagyok…nincs jól fizető állásom, és egyre gyakrabban teszem fel magamnak mostanába a kérdést, hogy vajon hány lehetőséget kap egy ember az életben a változtatásra ( legyen szó párkapcsolat, munkahely, életút…stb.) lehet, hogy van egy maximum…és, ha nem éltem a lehetőséggel, akkor nincs több alkalmam, még akkor sem, ha már elég erősnek és magabiztosnak érzem magam az új befogadására, és nyitott vagyok, és elég kreatív ahhoz, hogy másfelé vegyem az irányt. Vagy talán olyan ez mint egy hitelkártya ( ebben van némi tapasztalatom …) van egy bizonyos keret…ha lemerül újra kell tölteni, -minim összeg-minimum akarat, és elszántság- és már lehet is újrakölteni, vagyis újra tervezni a szebb jövőt….de , ha nincsenek meg a minimumok, jön a büntető kamat….vagyis a hullávölgy legaljára való kerülés. Számtalanszor volt már lehetőségem arra, hogy újra kezdjem, hogy jobb állásom legyen, hogy szebb és boldogabb életem, aztán általában nem voltam birtokában az minimum erőnek, és minimum elszántságnak… Viszont soha még olyan erőt nem éreztem magamban,mint most.Mindig bennem van a töprengés és a rácsodálkozás a dolkora, és van úgy, hogy egy bizonyos mondatot mantraként ismétlek magamban ( pl. azt, hogy legyek végre sikeres író, vagy az, hogy nyerjem meg a lottó ötöst :), vagy hogy másnap ébredjek egy gondtalan boldog ,életre…Mert hát nem úgy van, hogy kérd és megadatik?! Van egy kedves ismerősöm, aki azt írta egyszer, hogy meg van bennem a kellő önirónia,spiritusz, meg hasonló, mindez fűszerezve humorral, és a a sikerre vágyás érzése, ( úgy érzi, hogy a magabiztosság is… háth nem tudom ) tehát minden passzol, még a bolygók állása is kedvező(legalább is remélem ;) , úgy hogy már csak bele kellene vágnom 13 éves koromban írtam meg első giccses, ámde annál inkább nagy rácsodálkozást kiváltó versemet , 14 évesen eldöntöttem, hogy ha fene fenét is eszi ápoló leszek (ma már magam sem értem miért!!!) bekerültem egy elismert gimnázium ódon falai közé, és megkeztem a magasan iskolázott ápolói karrieremhez vezető rögös utat…17 évesen már világosan láttam, hogy ez nem is annyira egyszerű, mert rengeteg lemondás, alázat, és türelem kell ahhoz, hogy valaki megfelelően tudja szolgálni az embereket, az emberek egészségét…20 évesen már biztos voltam benne, hogy pályát tévesztettem, de addigra már belekerültem az egészségügy örvényébe, az pedig húzott egyre lejjebb és lejjebb…vagyis beljebb és beljebb a sűrűjébe, a legsötéttebb és leginkább a burn out szindrómához vezető bugyrába…nem tagadom voltak azért szép pillanatok, rengeteget tapasztaltam, kaptam hideget, meleget….szeretetet , ítéletet, sok kellemesen simogató emléket, de most végképp úgy érzem: vége, ennyi volt, változtatnom kell… Olyan világban élünk, ahol szinte naponta legalább egy celebnek mondott hazánkfia dobja piacra „első könyvét”… nekem meg a netbookom rejtett memóriájában tengődik legalább 100 megírt, átélt, könyvillatú írásom…

"...hirtelen nőttem fel...pedig még gyermek voltam nagyon... semmi másra nem vágytam csak szeretetre...arra, hogy valaki annyira oda legyen értem, hogy a csontomig hatoljon a fájdalom...az édes fájdalom...és fogja lettem saját magam elképzelt világának... elképzeltem, hogy jön valalki,aki felszabadít..aki kiment a fogságból és elnyerhetem végre a jutalmat annyi böjtölés után...folyton csak vártam...és reméltem...és mindig újra és újra hittem a csodában... de a csoda nem jött...végül is eltöltöttem néhány hónapot, vagy esetleg csak hetet egy- egy ilyen csodahasonmásban... rengeteg energiát fektettem minden egyes kapcsolatomba...sok férfival volt dolgom... érzelmeket írotottak ki és élesztettek újra... de végül csak a romok maradtak...sok vesztes csata színhelyén voltam már bukott harcos... de még mindig bízom :) "

Ki tudja hol van az nagyon finom, alig látható választó vonal az életben, a független önmagunk megélése és a kapcsolatban élés között? Hogyan sikerül szinte észrevétlenül átvezetni magunkat azon a bizonyos határvonalon…és ha már elmozdultunk valamerre, akkor miért vágyunk vissza a másik oldalra? Néha csak billegek keljfeljancsi szerűen ide-oda…érzem innen is, onnan is az ismeretlen ismerős ízes illatot, a párkapcsolat fűszeres nehéz aromáját, és a függetlenség már már émelyítő édeskés , varázslatos illatát. Néha szeretném eltüntetni a határt szabó vonalat, egyesítve ezzel az izgalmas ízeket…érezni az összes aromát, sírni a nevetéstől, hűségesnek lenni szabadon, eltűnni a világ szeme elől, és csak úgy élni, megélni a sodrást, de mégis érezni, hogy van valahol biztonság, valaki mellett, aki csak rám vár, átlépni a szabályokon, felülkerekedni a kritikán, ha fáj, és szívből örülni, ha boldogít!találnunk kell egy láthatatlan ajtót a két világ között ami egyik világból a másikba enged, ha úgy tetszik…Ha nem tesszük túl hamar elszalad az élet mellettünk…fontos élményekről maradunk le. Most, ahogy a már megírt sorokat újra olvasom, meggyújtok egy aromás füstölőt, és máris egy másik világban érzem magam…a már megélt emlékek élményét élem át újra….de, hogy melyik oldalon a határvonalnak már nem tudom…csak az tudom, hogy édes, és fűszeres egyszerre…és egyetlen pillanatát sem bánom 

Azt hittem,hogy nem férek össze az emlékeivel a vágyaihoz közel sem férkőzhetek…a tekintet nem rám szegeződik…hanem a távolba, ahol gondosan felépített világ van, tele élettel, ismerős illatokkal, ízekkel…

… pedig csak nem engedtem át magam a pillanat varázsának, a pillanatnak, ami a végtelen mélységbe…a kiszámíthatatlan, izgalmas mélységbe húzott volna…

Nem hittem, hogy valaha is tényleg szeretni fog…hogy tényleg azt fogja szeretni ami én vagyok…Túl hamar történt minden, mintha taszítottuk volna magunk előtt az időt, mert menekültünk valami elől…magunk elől…a szerelem elől, és közben pedig bele sem tudtunk feledkezni egymás mélységébe… Nem tudom miről szólt az a pár elsietett hónap, és miről szóltak igazán a kimondott gondolatok… Tudom, hogy hagyni kell utat a sodrásnak…de akkor én épp a sodrás elől futottam… Visszatekintve egy letarolt érzelem romjaira- pedig azt gondolom,hogy veszteségekkel tértem vissza egy gyönyörű álomból a valóságba, ahol nem volt sodrás, nem volt vágy, sem mélység, vagy magasság….csak néma csend…amit csak akkor lehetett meghallani amikor az utolsó ki nem mondott mondat is elhangzik…Volt idő amikor olyan színekben ragyogott az életem és olyan határokat érintettem, és léptem át ,amikre mostanában gondolni sem merek… és hiányoznak…és ölelném őket magamhoz,nem emlékként akarnám őket, hanem életem szerves részeként szeretném magaménak tudni….többé nem akarok futni a sodrás előtt…hanem maga a sodrás akarok lenni… tartson,ameddig tart nem bánom, csak érezzem!

Magamban hordom a szívedet, 

Ablakom előtt hatalmas, öreg fa áll(imádom :) )...épp, hogy csak átszűrődik rajta a fény...

A napsugaracskáknak kellene áttetszeni már a lombkoronán,lusta, fülledt hajnalokra szeretnék ébredni, és madárcsicsergésre, és beach hangulatra, hogy csak a flip-flop papucsomba kelljen beugrani, meg egy csini nyári ruciba :) Siófoki buli hangulat jöjj és ne hagyj el soha! :)

A mai délelőttömet  csini rucik vásárlására akartam áldozni, tekintettel arra, hogy itt a tavasz, meg kell újulni, és még a bőrömben sem érzem jól magam...tehát ilyenkor vásárolni kell :)

Elindultam kedvenc turimba ( mert ott mindig szerzek valami egyedi, csini cuccot ), odaérve azt láttam, hogy még nincs nyitva, így hát beültem a szomszédos kévézóba, és rendeltem egy picipresszót, csak úgy semmi nélkül, hogy felébredjek. Mellettem lévő asztalnál két nő beszélgetett. Nem akartam ám kihallgatni őket, Isten ments, csak véletlenül elcsíptem ezt-azt, és összeraktam a dolgokat :) Szóval a beszélgetés arról szólt, hogy mindjárt itt a nyár, és valahogy meg kellene szabadulni, a télen "véletlenül" ,meggondolatalnul magunkraszedett hájacskáktól. Az egyik a napi  500 kcal-ás diétára esküsküdözött megállás nélkül!! ( napi 500 Kcal...arra sem elég, hogy egyik székről átülj egy másikra...), a másik pedig arra, hogy nem kell enni, csak inni kell, sok folyadékot, lehetőleg gyógyteát, vagy bubi nélküli vizet.  Azt is említették, hogy csak is a vékony, egészséges nőké ma  a világ, és csak így érdemes élni, mert amúgy se pasi, se ruha, se boldogság. Jaj nekem gondoltam :) Itt ülök, előttem egy kávé ( jó mondjuk cukor nélkül) de a csajok megérkezése előtt épp azt fontolgattam, hogy kérek egy vegetáriánus melegszendvicset, mert majd' éhen halok...elszégyeltem magam...  Na már most itt vagyok én , azt hiszem van rajtam kb. ... mennyi is?? 15 kg. felesleg...31 éves leszek, még nem szültem, és nekem mégsem jutott eszembe az 500 Kcal-ás étrend... jaj nekem...ez gáz! Akkor most legyek, vagy egyek. Mert lenni, csak úgy érdemes, ha légiesen karcsú egy nő...egyébként maradjon otthon 500 Kcal-val.  Oké oké...ez most így túl szigorúan hangzik..de így van... nekem kell szégyelnem magam, mert van rajtam itt-ott, és kerek vagyok erre-arra. Szoktam aerobikozni, biciklizni, de az ízeket is kedvelem, az élet úgye nem csak önsanyargatásból kell, hogy álljon, ha az ember lánya, nem éppen mai trendi 500 Kcal-ás csúcs csaj??

El kell mondja, hogy a csajszik beszélgetése rossz ómenként telepedett  a délelőttömre, és semmit, ismétlem semmit nem tudtam venni magamnak kedvenc secondhandemben :((

de tényleg... mi fér bele napi 500 Kcal-ba ???

... Voltatok már úgy, hogy meghallottatok egy pezsdítő dallamot...mondjuk egy hypermarketben :) és hirtelen ahhoz támadt kedvetek, hogy elkapjátok az aktuális kedvest, (vagy épp egy vadidegent) berántjátok egy kellemes kis helyre...mondjuk az öblítők sorra (mert ott még az illat is fiestát idéz ugye :) ) , táncraperdültök, és nevettek boldogan?

Nem sokára itt a nyár :) Most meg tombol a tavasz az összes szeszélyével ...nekem ez teszik, ilyenkor fiesta van ,meg pezsdítő dallam, meg szerelem :) Minden embernek BOLDOGSÁGOT kívánok... ! :)

... a kutyám neve :) 7 évvel ezelőtt került hozzám... Ő akkor még csak 4 hónapos volt, én pedig 23 :)

Pici volt, illatos, szép, és egy papírdoboz sarkában kuporgott megszeppenve. Beleszerettem. Igazi túlélő kutya :) Megvolt neki már az áramütés, az elveszés ( de csak 5 percre) a világgá megyek téma, az életmentő műtét,a majdnem gázolás... de szívós a mi Hédink és mindent túlél :)Mindig hazatalál, és feltétel nélkül  imád :) Még nekem is megtanította, hogy hogyan kell túlélni a nehéz időszakokat. Bölcs Buddhaként ül a kosarában és néz, csak néz, és nem lehet kibírni, meg kell ölelni Őt újra és újra.

Már bébi kutya korában értett hozzá miként vidítson fel, hogyan hozza a tudtomra, hogy lesz ez még így se:)  Végigcsinálta velem az összes lelki krízisem utáni eszement futást esténként , ha éjjel ugrasztottam egy potya sétára ( mert nem volt kedvem aludni), felkelt, megrázta magát, és megadóan kullogott az éjszakában utánam . Ha beteg voltam még éjszaka is virrasztott, megérezte, ha bántottak, és mindent megtett azért, hogy felejtsek. Közhelynek tűnhet, de Ő a legjobb barátom :) Remélem érzi .

Hédi a bohóc Spánielem, vadóc teremtés, szeretnék időnként Rá hasonlítani . Megrázni magam és hagyni, hogy a gond és fájdalom kiszakadjon a szívemből, hagyni, hogy csak úgy történjenek a dolgok, símulni szeretnék minden nap én is a szeretteimhez, és szavak nélkül is pontosan éreztetni, hogy milyen fontosak. Néha képtelen vagyok rá...arra is, hogy kimutassam az érzelmeimet,de közben  félek attól, hogy, ha esténként nem tudom megölelni azokat akik nekem fontosak, mi lesz, ha reggel arra ébredek, hogy többé már nem is lesz módom rá.

Szeretnék néha "Hédi" lenni...

Volt az a film...tudjátok a magas szőke Gwyneth Paltrow főszerepléséve. Csoda jó film... engem nagyon megérintett.

Ha lehetne néha én is több szálon végig futtatnám az életemet kiváncsiságból, vajon melyik döntésem, milyen reakciót indítana el a sors kiszámíthatatlan, kusza fonalán. Döntéseket hozunk, vagy így vagy úgy, és néha bizony csalódunk, és belefogyunk a bánatba, máskor meg majd kicsattanunk, bizsergünk, vibrálunk, úgy érezzük, hogy miénk az egész világ.

Van aki túl tud lépni egy pillanat törtrésze alatt a kudarcokon, és van olyan is, aki hetekig, hónapokig rágódik, és gondolja újra és újra a történteket. Egyik sem baj, és egyikért sem lehet elítélni az embert. Egy ismerősöm mondta egyszer, hogy meg kell állni egy időre  minden egyes kudarc,  rossz döntés,  vagy veszteség után és meg kell adni a módját annak, hogy búcsúzzunk tőlük... valakinek elég egy perc...valaki viszont képtelen a "búcsúra"

Pedig minden új lépés lehetőség egy boldogabb élet felé...

Ma megnézem a filmet :)

Régivágású szerelem...

Ma reggel azon tűnődtem, vajon miért olyan kevés ma  a rágivágású szerelm. Miért nincs már udvarlás virággal ( persze a férfi hozza a virágot), és miért nincs hosszú együtt töltött romantikus nap, hosszú együtt töltött éjszaka nélkül(??) és miért kell rögtön 'in medias res csinálni' a dolgokat? Biztos vagyok benne, hogy a mai "trendi" NŐ is vágyik romantikára, virágcsokorra, meglepetésre, édes várakozásra az első együtt töltött éjszaka előtt, szóval biztosan vágyik arra, hogy a FÉRFI férfiként viselkedjen, hogy hódítson, és, hogy szeressen őrülten.

Lehet, hogy az egészet Mi NŐK rontottuk el? Lehet, hogy miattunk gyorsult fel, az amúgy kiegyensúlyozott közepes ritmusban zajló "régivágású" szerelem?

Nem tudom, de azt igen, hogy én bizony vágytam rá mindig is :) és szeretem, ha meghódítanak, szeretem a romantikát, még akkor is, ha mostanában egyáltalán nem divatos.