Hull a hó és hózik-zik...
Mikor egy hete hazaértem, azon viccelődtünk a barátaimmal, hogy valószínűleg én vagyok az egyetlen magyar ember, aki örül a hidegnek és a hóesésnek. A gyerekeken kívül persze. Bár én akkor is örülök neki, ha közben nem utazom el melegebb tájakra. Szeretem a hóesést, különösen, amikor hatalmas nagy pelyhekben hull. Imádok belegázolni a térdigérő puha hóba, szeretek angyalt rajzolni és hemperegni benne. Mint egy gyerek. Talán pont ez a titka. Ha néha megpróbálod elképzelni, hogy 5-6 éves gyerek vagy, és így tekintesz a világra, minden egészen más képet ölt majd. Nem könnyű. Ugyanis felnőttünk és megtanították, hogy legyünk erősek, ne sírjunk, cselekedjünk megfontoltan, tervezzünk előre. De ha néha egy picit elengedjük ezeket a felnőttes korlátokat és szabályokat, akkor feltárul egy egészen varázslatos világ a szemünk előtt. Akkor a hópelyhek táncoló kristálytündérekké válnak, egy darab narancs illatos, puha sündisznótestté, ami néhány darab szegfűszeggel máris szuszogó süni a tenyerünkben. Próbáld csak meg, és meglátod, a világ egy régiúj dimenziója nyílik ki a szemed előtt, amiben a lelked hálásan és boldogan fürdőzik majd. Hajrá! Találd ki hány éves gyerek szemével szeretnéd egy picit nézni a világot és engedd át magad a gyermeki rácsodálkozás önfeledt örömének:)








