...Dénes és én...
Létrehozva: 2009-09-30 16:37 | előző bejegyzés | következő bejegyzés
Első találkozásunk egy, az éjjel, frissen hullott hóval takart, a reggeli nap fényével aranyozott, a múlt barázdáit akkor még szemmel láthatóan magán viselő kastély kertjében történt.
Engedd meg, hogy bemutassam neked Dénest!
Dénes, barna szemében némi huncutsággal nézett rám, mintha azt sugallná, tiéd a testem, fiatalságom minden ereje, rakoncátlansága.
Megfogott, éreztem, hogy rabul ejtett, fontos lesz nekem még akkor is, ha már másé lesz a teste, huncutsága, rakoncátlansága már nem csak az enyém, testét,erejét, nem csak nekem ajánlja.
Éveken át töltöttünk együtt hétvégeken éjjelt s nappalt, az éjjelek és nappalok sebeivel, zúzódásaival mit sem törődve, nem kérdezve, hol jártál, mit csináltál, míg nem voltál velem.
Úgy váltunk el, hogy nem tudtuk, ez az utolsó .
Évek teltek el azután, nem láttuk egymást, nem éreztük egymás testét, lélegzetét, remegését, félelmét, örömét.
Egy napon beültem az autómba, hogy menjek, meneküljek magam, magam elől , pár óra múltán azon kaptam magam, hogy annak a kastélynak a kertjében sétálgatok, ahol Dénessel először találkoztunk.
Kerestem, szerettem volna látni, megtudni, hogy ő még emlékszik-e rám, mert nekem fontos volt, nagyon fontos, de féltem, hogy csalódnom kell, de a vágy, hogy találkozzunk erősebb volt minden félelemnél.
Határozott léptekkel indultam el, feltéptem az ajtót, és megláttam.Szemünk találkozott, és így, igába hajtott fővel is feltört belőle: az emlékezem, hogy testünk egybe forrt, de mikor haragudtam rád, mert megcsalva éreztem magam,mert nem szeretgettél, nem cirógattál, nem etettél, csak használni akartad testemet,én a gyeplőt a kezedbe adtam...
Dénes, még ma is nagyon kedves a szívemnek,, pedig igen sokat hajtotta fejét a jobb mellső lábához, hogy lábai elé kényszerítsen:)
Hozzászóláshoz és kérdéshez jelentkezz be!
1
LolliPOPpins
2009-09-30 (2 éve)
veresgabi, ez nagyon-nagyon-nagyon szép és aranyos írás! 
