Merész
A Lancôme nagy sminkmesterei idén tavasszal egyértelműen a vad színek mellett tették le a voksukat. A márka Pink Irreverence névre keresztelt kollekcióját két domináns szín hatja át, mégpedig a vulkanikus fekete és a merész pink. Ez a két árnyalat egymással kombinálva első hallásra meghökkentőnek is tűnhet, mégis előkelő és elegáns, ugyanakkor mérhetetlenül szexi végeredményt kölcsönöz a szemhéjnak, az ajkaknak és a körmöknek is. A Lancôme művészeti vezetője, Aaron De Mey szerint idén tavasszal az örökérvényű szabállyal ellentétben az ajkak és a szemek lehetnek egyaránt hangsúlyosak. Vagyis ne fogd vissza magad, és kísérletezz bátran a Lancôme merész pinkjeivel és szikrázó feketéjével!
Hogyan használd?
A Pink Punk&Black palettával könnyen készíthetsz füstös tekintetet, ami az idei tavaszi szezonban is élen jár a sminktrendek között, de izgalmasan kombinálhatod egymással a világosabb és sötétebb árnyalatú magentákat is. Ha elég merész vagy, és kellő rutinnal rendelkezel, használd mind a négy színt egyszerre a szemhéjadon. A hatás garantáltan nem marad el! A sminked megkoronázásaként vidd fel ajkaidra a csillámos fekete és vadító pink árnyalatokat, majd öltöztesd körmeidet is elegáns feketébe!
Egzotikus
Igazi paradicsomi élmény a Guerlain legújabb termékeivel sminkelni. Az Exotic Paradise névre keresztelt kollekció olyan üde színekből áll, hogy NŐ legyen a talpán, aki képes ellenállni a márka legújabb palettájának. A kollekciót elsősorban az üde zöld és a gyöngyházfény hatja át. De megtalálhatóak benne még olyan árnyalatok is, mint a meleg narancs, a csokoládébarna és a pink. Ha kipróbálod, igazi trópusi élményben lesz részed, ráadásul most anélkül játszhatsz az árnyalatokkal, hogy a végeredmény sokkolóan erős lenne. Ha ez még mindig nem győzött meg, a levélmotívumok és a gyönyörű csomagolás garantáltan levesz majd a lábadról.
Hogyan használd?
A négyrészes szemhéjpaletta melegebb árnyalatait, a narancsot, barnát és rózsaszínt használd a szemhéjadon. A belső szemzugot a pinkkel, a szemhéjad középső harmadát a naranccsal, a külső szemzugot pedig a csokoládébarnával emeld ki, majd a három színt mosd össze egy puha ecsettel! A negyedik árnyalat, a friss zöld kerüljön az alsó szempillasor tövébe! Ezzel izgalmasan megvilágítod a tekinteted. A végeredmény sugárzó, friss és végtelenül egzotikus lesz.
Az Estée Lauder tavaszi kollekciója, a Vivid Garden minden porcikájában a tavaszt idézi. Már a csomagolásról sem hiányozhatnak a könnyed tavaszi virágok, amely aztán finom selyemfényű pasztellszíneket rejt magában. A kollekció olyan színekkel kedveskedik, mint a púderrózsaszín, a lágy barack, a vanília és arany, valamint a finom türkizkék.
Az apró virágmotívumok pedig nemcsak a külső csomagoláson, de a púderben és a szemhéjfesték- paletta felületén is megjelentek. A visszafogott semleges színeket használhatod akár önmagukban is.
Hogyan használd?
A szemhéjadat egészen a szemöldökcsontig emeld ki valamelyik árnyalattal, például a púderrózsaszínnel, majd turbózd fel a pilláidat, és hangsúlyozd az orcádat a négy színből álló selyemfényű kompaktpúderrel. Végezetül az ajkaidra kerüljön egy kis barack árnyalat. Ha ezt túl naturálisnak érzed, választhatsz az Estée Lauder legújabb Pure Color rúzspalettájából is, amely most olyan vidám színekben tündököl, hogy a sminked egykettőre életre kel!
Cuki és édes, ugyanakkor merészen határozott is tud lenni, hírességekből álló rajongótábora pedig bármelyik hollywoodi színészt zavarba hozná. Ez nem más, mint a Hello Kitty! A márka évtizedek óta valóságos bálványként imádott kabalafigurája most új vizekre evez: neve immáron a MAC új, ragyogóan egyedi kollekciójával is összefonódik. A MAC izgalmas, új színeket felvonultató kollekcióját, a Hello Kitty-t a végtelenül cuki csomagolás teszi egyszerűen ellenállhatatlanná. A kollekció egyértelműen a szemekre koncentrál, két egyenként négy szemfestéket tartalmazó összeállítás is szerepel benne, amelyekben a klasszikus színeket (pl. a füstös barnát és az enyhén csillogó feketét) trendi, modern árnyalatokkal (a türkizkék, az ibolya, az élénk szilvakék, a korall vörös és a játékosan érzéki rózsaszín) kombinálja. De igazi kuriózumnak számítanak a termékek között a csillámló szemhéjtusok és az ajkakat áttetsző celofánragyogásba burkoló, színezett ajakbalzsamok, valamint a pazar, érzékien fénylő rúzsok és intenzíven ragyogó szájfények is.
Hogyan használd?
Ha elég merész vagy, és nem utolsósorban rutinos, elsőként ragassz fel néhány műpillát a külső szemzugba, majd a csillámló szemhéjtussal húzz egy macskás ívet a szemöldököd vége felé. Ha megvagy, színezd a szemhéjadat az intenzív lila, pink vagy türkiz árnyalatokkal. Igyekezz precíz lenni, mert ez a smink csak akkor látványos, ha ügyelsz a vonalakra!
A szemöldökcsontodra kerülhet egy leheletnyi a csillámló pigmentből. Ha még ezek után sem elég a fényekből, jöhet az intenzíven csillogó szájfény és az arannyal árnyalt púder! Ezt a sminket természetesen nem egy könnyed délutáni sétához, hanem inkább egy fergeteges bulihoz ajánljuk, amikor a szelídség és a vadság találkozik!
Még több tavaszi sminktermékhez KATTINTS IDE!








