Button_prev_off  Button_next_off
Elszunyókáltunk..
Hirlapom
 
 

Organikus szépség

Az öko-őrület nem csak a táplálkozásban tombol, de úgy tűnik, lassan a bőrünket is szívesebben ápoljuk a természet adta összetevőkkel, mint holmi szintetikus anyagokkal.

Ma már egyre több biokozmetikumot forgalmazó cég vetette meg a lábát a kozmetikai iparban, ráadásul a luxusmárkák is kezdik felismerni az organikus összetevők jótékony hatását. Választék tehát már van. De vajon mitől bio a biokozmetikum, és mennyire hatásos?

Natúr kontra bio




A biokozmetikumok nem egyenlőek a natúrkozmetikumokkal. Ez utóbbi készítmények esetében a gyártók ugyan nagyon jó minőségű és növényi eredetű összetevőket alkalmaznak, de az alapanyagok nem biogazdaságból származnak, nem úgy, mint a biokozmetikumoknál, ahol ez elengedhetetlen feltétel. Ezek után nem csoda, hogy a biokozmetikumok kifejlesztése sokkal körülményesebb és hosszabb ideig tartó folyamat, mint bármely más kozmetikumé. Ezek a termékek ugyanis rendkívül szigorú előírások figyelembevételével fejleszthetők ki. Ugyanakkor a veszélyük is pont ebben rejlik, a legtöbb országban ugyanis a szabályozási rendszer még igencsak gyerekcipőben jár, így sok termékre ok nélkül is rábiggyesztik a „natúr” vagy a „bio” feliratot. Még azokra is, amelyekben csupán egy-két növényi eredetű összetevő szerepel, a többi pedig veszélyes kemikália.

A szó szoros értelmében vett biokozmetikum minősítést azonban csak az a termék kaphatja meg, amelynek növényi eredetű összetevői száz százalékban biogazdaságból származnak, továbbá nincs bennük semmilyen szintetikus anyag, ásványi eredetű zsiradék, illatanyag, színezék és tartósítószer. De még a csomagolásuk is teljes mértékben környezetbarát, a gyártás során pedig nem tesztelik őket az állatokon.

Tipp: Amennyiben valódi bio készítményt szeretnél, keresd a BDIH vagy az ECOCERT védjegyet az adott készítményen. E két tanúsítvány ugyanis garantálja, hogy nagyon szigorú irányelvek alapján bevizsgált termékről van szó, és garantáltan azt tartalmazza, ami fel is van tüntetve a tégelyén.

Miért jó biokozmetikumokat használni?



Egy átlagos nap folyamán legalább tíz különböző féle higiéniás terméket kenünk és fújunk a bőrünkre, amelyek mindegyike más és más vegyi anyagot tartalmaz, melyek a bőr sejtjein keresztül egészen a véráramig jutnak, és minden egyes alkalommal gyengítik az ellenálló képességünket. Így szépen lassan kialakulnak az allergiás reakciók, a bőrszárazság, de akár komolyabb bőrproblémák is. A legtisztább hatóelemekből összeállított biokészítmények azonban harmonikusan beépülnek a bőr anyagcseréjébe, és maximálisan segítik a bőrünk funkcióit. A biotechnológiai hatóanyagok, mint az enzimek, az aminósavak, a különböző vitaminok, illetve növényi kivonatok pedig tökéletesen helyreállítják a problémás bőr egyensúlyát.


Sztárok nyomában

A biokozmetikumok elkötelezett hívei közt olyan sztárok sorakoznak, mint Gwyneth Paltrow, Kate Hudson vagy Stella McCartney, aki például a saját maga alapította biomárkájával már komoly kis üzletágat épített az organikus kozmetikumok iránti szenvedélyére.

Jó, ha tudod!
• A növényi eredetű alapanyagokból készült biokozmetikumok épp olyan hatással vannak a szervezetünkre, mint a pollenek vagy maga a növény, ezért mielőtt megvásárolsz egy ökokencét, feltétlenül olvasd el az összetevőit és a használati utasítását, mert nem kizárt, hogy allergiás vagy egyes komponenseire.
• Mivel ezek a termékek nem tartalmaznak tartósítószert, tárolásuk is nagyobb odafigyelést igényel. Ahelyett, hogy a fürdőszoba polcán tartanád, tedd őket a hűtőszekrénybe, és mindig gondosan zárd vissza a tetejüket, mert könnyen bepenészedhetnek.


Ha minőségi biokozmetikumokra vágysz, a latte.hu ezeket ajánlja:





Dr. Hauschka
(http://www.drhauschka.com/)

Yves Rocher (http://www.yves-rocher.com/)

Lush (http://lush.lilo.hu/)

Logona (http://www.logona.com/)

L’Occitane (http://www.loccitane.com/)

Hozzászóláshoz és kérdéshez jelentkezz be!
3
2008-12-22 (3 éve)
2
2008-12-22 (3 éve)
én pedig a HELAN kozmetikumait ajánlom!http://www.helan.hu
1
2008-11-19 (3 éve)
Én a Zöldellő-ről szoktam rendelni, mindent egy helyről :)http://www.zoldello.hu
És tényleg összehasonlíthatatlanok a bio kozmetikumok a hagyományosakkal...
 
Ennek a tartalomnak a megtekintéséhez Adobe Flash Player szükséges, melyet innen letölthet.