Személyiségünk egyik kifejező eszköze a frizura, a szépség, a báj, a csábítás szimbóluma.
A haj hosszúságának alakulása az ősidőkbe nyúlik vissza, a történelem során a hajhosszúságból ítélték meg az illető rangját, társadalmi státuszát. A hosszú haj a harcosok, nemesek és istenek kiváltsága volt, és valószínűleg higiéniai okokból rövid hajat inkább a rabszolgák és megbélyegzettek hordtak. Az ősidőkre visszanyúló mondák szerint a hajnak varázsereje van. Cézár, amikor a légiósainak lemészárlásáról tudomást szerzett, megesküdött rá, hogy addig nem vágatja le a haját, amíg a halálukat meg nem bosszulja. Sámson pedig akkor veszítette el erejét, amikor Delila levágta a haját miközben aludt. A középkor szimbolikus mártírja Jeanne D’Arc pedig az első ismert rövid hajú nő.
Sampon a szarkofágból – trendek az ókorból
A hajápolással kapcsolatos első feljegyzés Krisztus előtt 4000-re nyúlik vissza, amikor az egyiptomiak kiszárított halcsontokból készítettek fésűt. Az egyiptomiak kozmetikumai fejlettek voltak, például víz és citrusfélék levének összevegyítéséből sampont állítottak elő, balzsamként pedig állati vagy növényi zsiradékot, olajat használtak. Hajukat festették is, erre a célra vastartalmú csergubacsot, indigót és hennát használtak. A kor kiemelkedő hajviseleti formája a Kleopátra frizura volt.
Az ókori görögöknél a hősök általában hosszú, szőke hajat viseltek, mint például Akhilleusz Homérosz művében. Általánosságban véve főleg a hősök, férjezett asszonyok és istennők jellemzője volt a gyönyörű, hosszú, szőke hajkorona, ami a ragyogást és vonzerőt szimbolizálta.
A római császároknak nagyon jellegzetes hajviseletük volt, amelyet úgy alakítottak ki, hogy minél inkább hasonlítsanak az isteneikre. A római nők gyakran festették a hajukat, ezzel utánozva a gall nőket. Majd a római-gallok átvették a hajfestés római stílusát, a németek pedig a gallokat utánozták: ezáltal a hajfestés egész Európában népszerűvé vált.
Vigyázat csalok! – századokon átívelő paróka és kontyőrület
A középkorban egyre inkább elterjedt a nők körében a hajápolás, fontos tényezővé vált a hajmosás és a rendszeres fésülködés. Ebben a korban kezdődött a különböző hajdíszek viselése is. Majd a 17-18. századtól a nők parókákat kezdtek hordani, a divathóbort csúcspontját Marie Antoinette hajstílusa jelentette: a parókákat ékszerekkel, virágokkal és néha még gyümölcsökkel is díszítették, a hajkorona magassága pedig akár az 50cm-t is elérhette. A francia forradalom alatt a paróka a királyt és a királyi udvart szimbolizálta, ezért tilossá vált viselése.
Napóleon uralkodásának ideje alatt fejlődött ki az empire stílus, amely egész Európában elterjedt. A nők hajviseletére jellemző az empire-konty. A konty vége a diktatórium idején a tarkón, a konzulátus idején a fej búbján, majd a fejtetőn volt található. Az arcot göndör fürtök szegélyezték, a hajviseletet tollal és virágcsokorral egészítették ki. Napóleon bukása után az európai divat irányzatát Bécs és Berlin vette át, és ezt a szerepüket az 1848-as forradalmakig meg is tartották. A nők hajviseletét zsiradékkal történő kenéssel és simára keféléssel alakították - a hajból hurkokat, majd a fejtetőn fészekszerűen összerakott kontyot és oldalt loknikat készítettek. Frizurájuk dísze a szalag és főleg a virág volt, biedermeier hajviselet virág nélkül el sem képzelhető.
Század eleji „fiús” mademoisellek
Az első világháborúig (1914-18.) a hosszú és gondosan formázott haj az elegáns nőiesség egyik szimbóluma volt, csak nagyon ritkán, komoly betegség esetén vágták le a nők haját. Ezt követően a 20-as években a rövid haj a szabadságot, a vidámságot és a merészséget szimbolizálta.
Az 1920-as évektől kezdve a nők frizurájára nagy hatással voltak a sztárok, vegyük például a híres francia divattervező, Gabrielle „Coco” Chanel történetét. Egyik este váratlanul rövid hajjal jelent meg az operában, melynek hátterében az állt, hogy a szállodai szobájában felrobbant a vízmelegítő, és így a hosszú hajának többsége leégett. A talpraesett divattervező levágatta leégett hajtincseit, és egy pimasz rövid frizurát varázsolva folytatta az estét, mintha mi sem történt volna, ezzel olyan divathullámot indított, ami végigsöpört az egész nyugati világon.
Megkezdődött a rövid haj divatja, a nők egyre inkább felfedezték ennek a frizurának az előnyeit és egyszerű viselését. A frizurák ettől kezdve rövidebbek lettek, az áll alá érő bubitól, a fiús Eton-féle, fejhez simuló rövid hajstílusig. A társadalom ugyanakkor nem nézte jó szemmel a rövid haj eme előretörését, papok prédikáltak a haj levágatásáról, és néhány doktor kijelentette, hogy a rövid haj a nők kopaszodásához vezet. Mindez véget vetett a ’20-as évek izgalmának és magabiztosságának, és a nők visszatértek a korábbi hosszú hajstílusokhoz, amely inkább kifejezte nőiességüket.
És Isten megteremtette a dolgozó nőt
A háború szörnyűségei után újra a szépség került előtérbe, és a nők egyre több időt töltöttek azzal, hogy minél jobban nézzenek ki. A hajat különböző bonyolult formákba rendezték vagy hullámosították, és lényegében hetente jártak szalonokba, hogy mindig tökéletesen álljon a frizurájuk. A 60-as évekre ezek a bonyolult frizurák kimentek a divatból, mivel egyre több nő kezdett el dolgozni, és így inkább a kényelmes hajstílusok felé fordultak. Azok a fiatalabb nők, akiknek hosszú hajuk volt, gyakran kiengedve vagy egy egyszerű copfban hordták, amit a hippi korban szalagokkal vagy virágokkal díszítettek. Mind a frizurával, mind pedig a sminkkel természetes hatásra törekedtek, amely ugyanakkor egészséges külsőt is varázsolt számukra.
A 80-as években két különböző stílus létezett: ott volt egyrészről a makulátlan nő, tökéletes, személyre szabott ruhákkal és aprólékos gondossággal elkészített frizurájával, másrészt Madonnával megjelent egy lázadó, konvencióktól mentes új hajstílus is.
Ezt követően a 90-es évektől kezdve szinte mindenféle frizurára találhatunk példát, ekkor vált népszerűvé a „Rachel” frizura, a Jóbarátok Jennifer Aniston által alakított karakterének hajstílusa. Szintén nagy népszerűségnek örvendett a rövidre vágott, Meg Ryan-es viselet, és ma már elmondható, hogy bármilyen frizurát találunk ki magunknak, nem lóghatunk ki a sorból, bármi elfogadható.








