Isztambul – Pamuk nyomában
Ritkán adódik olyan alkalom, amikor egy Nobel-díjas író segítségével fedezhetünk fel egy helyet. Most így alakult: Orhan Pamuk Isztambul című műve (mely egyébként önéletrajz is) néhol sorvezetőül szolgált számunkra, mialatt jártuk az egykor Bizáncnak, majd Konstantinápolynak nevezett várost.
A hüzün
Isztambul légkörét leginkább ez határozza meg. A hüzün a mélabú egy sajátos fajtája, az „isztambuliak legmeghatározóbb, legerősebb és legfertőzőbb érzése”. Pusztulás és veszteség szülte érzés ez, annak fel nem dolgozása, hogy Isztambul az elmúlt 150 év alatt a világ közepéből jelentőségét vesztett várossá vált. Lakói a mai napig félnek attól, hogy valami újabb megrázkódtatás érheti őket, ráadásul mivel Isztambul az elmúlt évtizedekben kifejezetten élhetetlen várossá vált, a hüzünben benne van a reménytelenség és a „soha semmi sem sikerül és nem is fog sikerülni” tapasztalata is.
Pamuk szerint minden, amit a 19. századi írók (főleg a franciák, akik zarándokhelynek tekintették e várost, így Flaubert és Gautier) fontosnak tartottak elmondani Isztambulról, mára eltűnt. Feloszlatták a janicsársereget, megszűnt a rabszolgapiac, és az 1920-as években André Gide-nek elég volt egyszer beszólni a „rettenetes ruhák” miatt, rögtön betiltották az oszmán öltözködést is. A város még most sem döntötte el, hogy a Nyugathoz vagy a Kelethez akar-e tartozni: Atatürk modernizált ugyan, de ezzel a lényeget szüntette meg...
Boszporuszi hajók
A hüzün egy kis szelete az a gondolat is, miszerint „mindenkinek a mi drága Boszporuszunkra fáj a foga”. Ez a Márvány- és a Fekete-tengert összekötő szoros az isztambuliak kultikus helye – utazásunk során mi sem lehetünk meg egy boszporuszi hajókirándulás nélkül.
Mehetünk kis hajóval, nagy hajóval, gyors vagy lassú hajóval – mindegy, valószínűleg a Fatih szultán hídig fognak felvinni a kábé 1500 forintba kerülő túrán. Az oda-vissza nagyjából 10 kilométeres út alatt csodálatos palotákban, szállodákban, fából épült nyaralókban és történelmi emlékekben gyönyörködhetünk (miközben éppen teázunk a fedélzeten). Az óriási forgalmat látva – évente majdnem 60 ezer hajó halad át a szoroson! – persze elgondolkodunk, mennyire lehet biztonságos egy ilyen parti nyaraló. Pamuk ad választ erre is, amikor egy túlélőt idéz: „a harmadik emeleti nappaliban egy hatalmas teherhajóval találtuk szembe magunkat”. Isztambulban hajózni muszáj tehát a turistának is, lehetőleg naponta. Az Eminönü nevű közlekedési csomópontból percenként indulnak a kompok minden irányba: a jegy olcsó, és 15 perc alatt átérhetünk az ázsiai részre. Ott, Kadiköyben és Üsküdarban ugyan semmi fontos látnivaló nincs, de mégiscsak másfajta hangulatú negyedek ezek, másrészt a Topkapi-palotát és a nagy mecseteket a tenger felől is érdemes megnézni. Ott sorakoznak egymás után a híres látványosságok: a Topkapi, az Aja Szófia, a Kék mecset, hátrébb a Szulejmán-dzsámi, lejjebb a szintén pompás Új-dzsámi.
Az öt csoda
A kikötőből 10 perc alatt felvisz a villamos a Sultanahmet térre, Isztambul ötcsillagos látványosságai itt vannak egymás mellett. Az ingyen látogatható Kék mecset – mint nagyjából minden mecset – szinte teljesen üres, a szakrális tér erejét mégis jobban érezzük ott, mint bármely más istenes helyen. Az Aja Szófia (belépő: 3000 forint) pont az ellenkezője: itt ezerötszáz év passzírozta bele a maga dolgait az épületbe – sok az apró látnivaló, de az épület nem érint meg. A Topkapi-palota egynapos elfoglaltság (3000 forint + 2000 a szeráj) , s a szerájon kívül rengeteg kiállításra tudunk itt bemenni. A leghosszabb sor a Kincstár előtt állt, de megnézhetjük például a szultánok nadrágjait a Birodalmi viseletek kiállításán, láthatjuk Mohamed szakállának egy darabját a Szent Köpönyeg Termében, és bemehetünk a Körülmetélés Termébe is, ahol a trónörököst szabadították meg a kötelezően eltávolítandótól. (Ennivalót vigyünk, mert az étterem is szemtelenül drága!)
Szintén szenzációs a Cisterna Basilica (1500 forint), ez a föld alatti víztározó, mely egyidős az Aja Szófiával. A tároló tetejét 336 oszlop tartja – a pallókon sétálgatni már eleve döbbenetes élmény, de van még meglepetés. Arra, hogy az egyik kultúra már a kora középkorban is milyen „toleráns” volt a másikkal, jó példa a terem végén lévő két, medúzás oszlop: mivel ez a két oszlop rövidebb volt a többinél, talapzatként egy köbméteres, medúzafejeket ábrázoló kőtömböket raktak alájuk. (A medúza a görög mitológia egy félelmetes szereplője, pillantásától kővé válunk.)
Egy kedves barátunk ajánlására keressük fel A Megváltó temploma Chorában (törökül Kariye-dzsámi, choramuseum.com, a Chora egyébként vidéket jelent) nevű ezeréves istenházát – ide busszal kell kimenni, de fél óra alatt ott vagyunk. A 2000 forintos belépőért a legszebb bizánci mozaikokat kapjuk cserébe – a látvány tényleg fantasztikus: eltelik egy óra is, mire az útikönyv segítségével azonosítjuk a Krisztus életét és halálát bemutató jeleneteket. A templomtól az Aranyszarv-öböl felé indulunk le a Fener negyedbe, hiszen ott további keresztény templomokat, illetve zsinagógákat lehet találni. Itt van a görögkeleti egyház székhelye is, bár valójában már csak a kis számú isztambuli hívő lelki igényeit szolgálják ki. Lefelé menet sokat látunk a Pamuk által olyannyira kedvelt, többnyire leégett faházakból, vagyis a régi stílusú isztambuli építkezés emlékeiből.
Hozzászóláshoz és kérdéshez jelentkezz be!
1
pitymallat
2011-05-15 (1 éve)
Hát mit ne mondjak, ez a cikk meghozta a kedvem az utazáshoz! Ha nem kellene laptopot vennem most, akkor biztos inkább utazgatnék a pénzből. Lehet, hogy inkább még hajtom egy darabig az Intel nyereményjátékát, bízva benne, hogy rám köszönt a szerencse, és enyém lesz egy szuper notebook. Ha ez bejön, akkor tuti irány Isztambul! És ha ti is játszanátok: http://bit.ly/gk3hdj
