Idén már október végén megkezdődött a karácsonyszezon. Bármerre járok, szól a Csendes éj, a bevásárlóközpontokban kikerültek a meglehetősen kopottas gagyi gömbök a műanyag fenyőágakra, és mindenhol nagy erőkkel sulykolják belénk, hogy már tegnapelőtt el kellett volna kezdenünk a készülődést.
Sajnos ilyen szempontból klasszikus fogyasztó vagyok, a gyönyörűen feldíszített kirakatfák, az újságokban sorozatosan megjelenő mesés receptek hatására ugyanis minden évben már november elejére megfogalmazódik bennem az épp aktuális tökéletes karácsony forgatókönyve.
Lelki szemeim előtt már most látom a hibátlanul feldíszített, bronz összhatású fát és önmagamat, amint ízléses karácsonyi mintás köténykében sütöm a mennyei mézeskalácsot: illata belengi még a folyosót is. Elképzelem az Aprók csillogó szemét, ahogy várják a Jézuska csengetését, és rohannak a fához megnézni az ajándékokat. És természetesen látom a saját gyártmányú gasztronómiai remekműveimtől roskadozó asztalt, valamint a férj elismerő tekintetét, amellyel nyugtázza, hogy igen, valóban egy szakács őstehetséget vett feleségül.








