Button_prev_off  Button_next_off
Hirlapom
 
 

Igenis létezik harmónia és boldogság

A nagy szerelemre és a békés együttélésre nincs recept. Mi azonban mégiscsak találtunk bolygónkon arra utaló nyomokat, hogy igenis létezik harmónia és boldogság.

11 éve együtt

Félszavakból is megértjük egymást

Kari: Szellemi társak vagyunk, de sok mindenben különbözünk: ettől lett izgalmas a kapcsolatunk. Három év után házasodtunk össze, bár én már a találkozásunk első órájában megéreztem, hogy ő az igazi. Hihetetlen élmény volt, hogy ott lehettem az első gyermekünk születésénél. A fiunk 7, a kislányunk 4 éves, a harmadik babánkat januárra várjuk. A szó igazi értelmében család lettünk és élvezettel vállaltuk ezt az újabb kihívást. 

Orsi: Az évek során egymásra hangolódtunk, félszavakból is megértjük egymást. Néha jobban tudjuk, hogy a másiknak mire van szüksége, mint ő maga. Az egymás iránti érdeklődés és vonzalom semmit sem csökkent az együtt töltött idő alatt.


12 éve együtt

Rendszeresen randizunk

Nóri: Akár egy romantikus film hőseit, a vonatjegyünk sorsolt bennünket egymással szemközti ülésre. Nagyon fiatalok voltunk, és eszünkbe sem jutott, hogy majd együtt válunk felnőtté és végül össze­költözünk. Így történt, mégsem lettünk egyformák. Otti csendes, megfontolt, és ha vitázunk, általában ő az okosabb. 

Otti: Nóri kicsit szétszórt, vele mindig történik valami. Egy grafológus azt mondta, hogy ellentétes személyiségek vagyunk, ezért tökéletesen kiegészítjük egymást. Folyamatosan szükségünk van újabb és újabb közös élményekre, ezért hetente legalább egyszer randizunk a városban. Sétálunk, beülünk valahová, és közben rengeteget beszélgetünk.

35 éve együtt   

A hétköznapi dolgokat is megbeszéljük

Vaszilisz: A mi titkunk a megértés és a szeretet, ennek érdekében mindketten vállaljuk a kompromisszumokat. A hétköznapi apróságokat is megbeszéljük és a lényeges dolgokban közösen döntünk. A harmóniában talán annak is van szerepe, hogy a háztartási munkából én is kiveszem a részem. 

Katalin: A nagyvonalúság mindennél fontosabb, ezzel a tulajdonsággal képesek vagyunk elfogadni a társunkat olyannak, amilyen. A hibáinkkal együtt is érdekesebbek vagyunk egymásnak, mint tökéletesre csiszolódva. Tapasztalatból tudom: mindezek birtokában bármeddig kitarthat egy kapcsolat.

A cikk itt folytatódik!

Hozzászóláshoz és kérdéshez jelentkezz be!
 
Button_prev_off  Button_next_off
Icon_open
Kos
Icon_kos
A hónap elejét még egy rég(ebb)i elgondolás szerint éled, és aszerint irányítod az életedet. Értéket akarsz teremteni... tovább
Ennek a tartalomnak a megtekintéséhez Adobe Flash Player szükséges, melyet innen letölthet.