„Az a nő dolga.” Emögött a gondolat mögött azonban nem feltétlenül kell valami régimódi macsó gondolkodást sejteni. Arra pedig, hogy a földön szétdobált ruhák és a mosogatóban hagyott edények miért nem zavarják a férfit, szakértőnk ad magyarázatot:
„Egyszerűen nem látják a rendetlenséget. A férfiak inkább a részletekre fókuszálnak, míg a nők a teljes, nagy egészet látják – és ezzel együtt persze a teljes káoszt is.”
Vagyis a férfinak feltűnik a hibás konnektor, megy és megjavítja. Éppen ezért ha azt szeretnéd, hogy életed párja nagyobb részt vállaljon a házimunkából, nem segít más, csak az egyenes, félreérthetetlen beszéd. Így legközelebb az „El kéne mosogatni!” kijelentés helyett mondd neki azt: „Kérlek, mosogass el!”
A párterapeuta szerint segítségünkre lehet még az is, ha listát írunk az elvégzendő feladatokról, amelyet ő is lát feketén-fehéren leírva, így megoldandó feladatként fogja fel és el is végzi a munkát. „Számára ezek projektek, amiket sorban megvalósít, majd kipipálja a listán. A férfiak imádják az ilyet!”
És még egy ötlet a pszichológia kincsestárából: néha tégy úgy, mintha elveszett lennél, segítségre volna szükséged, mintha egyedül képtelen lennél megoldani a feladatot – akkor is, ha ez nincs így. Hiszen ez felébreszti a férfi védelmező, segítő ösztönét. Ha például nagy szemekkel ránézel és közlöd vele, hogy „drágám, olyan nehéz a szemeteszsák, nem tudom egyedül levinni, kérlek, vidd le te”, máris azzal az érzéssel ajándékoztad meg, hogy ő a nap hőse, nem pedig egy papucsférj, akit házimunkára fogtak.








