Orvosi meghatározásként a frigiditással a nemi vágy csökkenését és orgazmuszavart – általában az orgazmus kihagyását - definiáljuk.
Fontos megjegyeznünk, hogy a frigid nők csaknem száz százalékánál minden adott, hogy eljussanak a csúcsra, tehát fizikailag tökéletesen egészségesek.
Na de akkor miért van az, hogy nem kívánod a szexet, és megszenvedsz egy-egy orgazmusért?
Több oka is lehet, ha nem vágyódsz a szerelmeskedésre. Vegyük sorra őket:
- Fáradság, túlhajszoltság: ismerős, igaz? Egy-egy átdolgozott nap után az ágy ugyan szerepel a vágyálmaid között, ám ezekben az álmokban csak arra vágysz, hogy végre beájulhass a pihe-puha párnák közé és reggelig fel se kelj. Szex? Na nem! Ne ijedj meg, átmeneti állapotról beszélünk. Amint sikerült magad végre kipihenni és kialudni, vélhetőleg a libidód is helyrezökken. Amennyiben viszont ez a túlhajszolt életmód hosszú távú, már érdemes elgondolkoznod, megéri-e: ugyanis az egész életedre ki fog hatni az, hogy nem tudod magad kipihenni, nem tudsz feltöltődni.
- Stressz: Bizony, a stressz nem tesz jót a szexuális életünknek. Könnyen veheted észre, hogy miközben ügyködsz a pasin (vagy ő rajtad), fejben teljesen másutt jársz. Az pedig nem jó, hogy egy olyan kellemes cselekvés közben, mint a szeretkezés, kellemetlen dolgok járnak a fejedben, ugye? Mit tegyél, hogy lelazulj és ráhangolódj a szexre? Gyertyák, finom, lágy hangulatvilágítás, egy lazító, illóolajos forró fürdő csodákat tehet! Kérd meg a párodat, hogy finoman masszírozzon végig. Ha ügyes a keze, garantáltan nem a problémáidra fogsz összpontosítani közben (hát még a masszír után…)! Segíthet kibillenni a hétköznapi őrületből egy-egy jó könyv is: egy finoman megírt erotikus regény pedig igazán sokat segít!
- Probléma a párkapcsolatban: Klasszikus ok, amikor nem kívánod a hozzábújást, vagy szenvedned kell az orgazmusért. A rossz hír az, hogy az ilyen problémák nem egy csip-csup összeveszés után következnek. Minden bizonnyal sokkal nagyobb a baj, és sokkal mélyebben van már benned az iránta táplált „ellenérzés” - ami gyakran így mutatkozik meg. Mi a baj? Gondold végig: őt nem kívánod? Mi történt, ami kiválthatta azt, hogy nem akarsz vele lefeküdni? Esetleg más után vágyakozol? Miért romlott meg ennyire a kapcsolatotok? Tessék szépen felkutatni a kettőtök problémáját, majd elgondolkozni azon, érdemes, lehet-e megoldást találni és helyre hozni a dolgaitokat. Nem elkeserítésképp mondom, de ha már nem kívánod vele a szexet, akkor nagy valószínűség szerint a te a lelkedben már lezártad a kapcsolatot. Akkor viszont – bármilyen fájdalmas is - lépj ki belőle.
- Nem vagy magaddal kibékülve: Helyben vagyunk. Mi nem tetszik? Mivel nem vagy magadon megelégedve? Kicsinek tartod a cicid? Narancsbőrt fedeztél fel magadon? Sajnos, ha nagyon belelovalod magad a „hiányosságaidba”, az előbb utóbb a szexben is meg fog mutatkozni: takargatod a tested, nem adod át magad az élvezeteknek, nem tudsz önfeledt lenni, hiszen állandóan az jár a fejedben, hogy vajon Ő milyennek lát téged. Jó nőnek, hidd el. Mert ha nem tartana annak, épp nem szeretkezne veled. Komolyra fordítva a szót: Az önértékelési zavarok csúnya galibát okozhatnak nem csak a te életedben, hanem a kapcsolatodban is. Ha másképp nem megy, kérj segítséget, hogy végre tisztába kerülj az erősségeiddel, hiányosságaiddal és elfogadd, szeresd magad úgy, ahogy vagy.
Tessék szépen végiggondolni a fentieket, és tenni azért, hogy élvezd a szexet. Hiszen ez az egyik legjobb, legfinomabb dolog az életünkben. Ne hagyd veszni az élvezetet és a gyönyört!
Hozzászóláshoz és kérdéshez jelentkezz be!








