Button_prev_off  Button_next_off
Elszunyókáltunk..
Hirlapom
 
 

A munkahelyi szerelem előnyei

A munkahelyi szerelem már nem tabu téma, nem kell a főnök elől titkolni, és kirúgás sem fenyegethet miatta...

A lakásunk a második otthonunk, mert az első helyet átvette a munkahely, annyi időt töltünk az irodában. Nem csoda, hogy ilyen körülmények mellett a munkatársak barátságokat kötnek, vagy éppen felébred bennük a fizikai vonzódás – elnyomhatatlanul. Sok pályakezdő és karrierjét építő fiatalnak nincs sem ideje, sem energiája a munka mellett szórakozni járni, ismerkedni, ezért az íróasztala mögül keresi az igazit.


BIZTOSRA MEHETSZ 

Az ember képtelen egész nap szerepet játszani. Egy munkahelyi közösségben rövid idő alatt kiderül mindenkiről, milyen arcot vág az eleinte tökéletesnek látszó maszkja alatt. Ha kollégával jössz össze, kevésbé kell attól tartanod, hogy később előkerül a múltjából egy olyan „zsákbamacska”, ami tönkretenné a szerelmeket. Mivel egy helyen dolgoztok, az is feltételezhető, hogy hasonló értékrend szerint éltek és az érdeklődési körötök is többé-kevésbé megegyezik. A férfiak egyébként örülnek annak, ha a párjuk ért ahhoz, amivel foglalkoznak, és sikereiket megoszthatják az imádott nővel. Eddig igazi főnyereménynek tűnik a munkahelyi szerelem, de most jön az érem másik, árnyékos oldala.

A cikk itt folytatódik!

Hozzászóláshoz és kérdéshez jelentkezz be!
 
Button_prev_off  Button_next_off
Icon_open
Mérleg
Icon_merleg
Vagy úgy érzed, vagy tényleg ez is történt, hogy egy ideje önmagadra hagyatkozva küzdesz. Talán egy darabig azt hisze... tovább
Ennek a tartalomnak a megtekintéséhez Adobe Flash Player szükséges, melyet innen letölthet.