„A monogámia unalmas…a szerelem hosszú időn át tart, az égő vágy csak két-három hétig.”
(Carla Bruni-Sarkozy)
A gólyahírről hetek óta kering a pletyka, számos bulvárlap fiút várt, még azt is tudta, hogy Vadim lesz a neve, de szóltak hírek ikrekről is, és volt olyan orgánum, amely biztos forrásból állította, hogy Carla Bruni nem is terhes, csak kitömte a ruháját. Az izgalom már csak azért is indokolt, mert Franciaország történetében először fordult elő, hogy hivatalban levő elnöknek gyereke szülessen.
Néhány hete a francia first lady azt nyilatkozta: soha nem fogja a nyilvánosság előtt mutogatni a gyerekeit, és már bánja, hogy korábban nem zárkózott el. Tizenéves kora óta a reflektorfényben és -ből él, lehet, hogy hirtelenjében elege lett belőle? Vagy valóban a gyerekeket akarja óvni?
Harmadik felesége, Carla Bruni személyében az elnök méltó párra talált: a hölgy nemcsak modellkarrierjéről, de botrányos viszonyairól és hódításairól is ismert. Mondják a sajtóban Donna Juanának vagy kevésbé elegánsan élv-, pénz- és pozícióhajhász lotyónak.
Szupermodell-énekesnő-színésznő
Hősnőnk 1967-ben született Torinóban Carla Gilberta Bruni Tedeschi néven a nagypapa 1920-ban alapított CEAT gumigyártó cégének örököseként. A Bruni Tedeschi család 1975-ben költözött Franciaországba. Bruni egy svájci bentlakásos iskolában végezte iskolai tanulmányait, majd a párizsi egyetem hallgatója lett, de 19 éves korában a szemináriumokat modellügynökségekre cserélte.
Hamarosan ő lett a City Models ügynökség egyik legfelkapottabb, legtöbbet foglalkoztatott modellje. A macskaszemű, barna hajú, elegáns, nyúlánk lány neves divatcégek kifutóin szerezte meg a nemzetközti ismertséget és került be az 1990-es évek második felére a világ 20 legjobban kereső modelljének exkluzív csapatába. Ennek ellenére 1997-ben otthagyta a divat világát. „A modellkedés olyan, mint a sport, az ember harminc éves korára már halottnak számít” – jelentette ki.








