A víz a földi élet alapja s egyben szervezetünk legfontosabb alkotóeleme. Míg az újszülöttek teste 70 százalékban tartalmaz vizet, a felnőtt embereké már csak 60, az időseké pedig alig 50 százalékban. A szervezetben a folyadék állandó körforgásban van. A verejtékezéskor, kiválasztáskor és emésztéskor leadott víz mennyisége nagyjából két és fél liter naponta. Ezt mindenképpen pótolni kell. A magunkhoz vett víz egyharmadának szilárd táplálékkal, a kétharmadának pedig folyadék formájában kellene a szervezetbe kerülnie.
Az orvosok és az egészséges életmód hívei régóta tudják, hogy a legjobb szomjoltó a víz. A különféle palackos vizeket népszerűsítő kampányok hatása nem maradt el: az utóbbi években jelentősen megnövekedett az ásványvízfogyasztás Magyarországon. Az emberek nagy átlaga azonban még mindig túl kevés vizet és túl sok egyéb folyadékot (teát, kávét, cukros üdítőt) iszik, a napi bevitel ritkán éri el az ideálisnak tartott 2 litert.
Magyarországon a vezetékes ivóvíz minősége a legtöbb településen megfelelő, ennek ellenére nem divat csapvizet inni. Az ivóvíz íze és összetétele elsősorban attól függ, milyen vízből állítják elő mesterségesen. A folyó menti parti kutakból vagy fúrt kutakból nyert vizet kémiai és biológiai tisztítással teszik ihatóvá. Az eljárást szigorúan szabályozzák az egészség és a környezet védelme érdekében.
Forrásvíz vagy ásványvíz?
A boltokpolcain ma már óriási a választék a különféle palackos vizekből. Ezek fő típusai a természetes ásványvizek, a forrásvizek, az ásványi anyagokkal dúsított ivóvizek és az utóbbi években egyre divatosabbá váló ízesített vizek, amelyek többsége kalóriaszegény, ezért jó alternatívája lehet a cukros üdítőknek.
Az ásványi anyagokkal dúsított ivóvizekből csak néhány fajta létezik. Ezek tulajdonképpen tisztított vizek, amelyekbe engedélyezett ásványi anyagokat és szén-dioxidot tesznek. Ezeket csomagolásuk miatt sokan összetévesztik az ásványvizekkel, bár a címkéjükön minden esetben fel van tüntetve a pontos megnevezés.
A természetes ásványvizek földalatti, szennyeződésektől mentes vízrétegekből származnak. Az egyes kutakat és a belőlük nyert vizek minőségét a hatóságok folyamatosan ellenőrzik. Az ásványvizeket eredeti tisztaságuk és kémiai összetételük megőrzése érdekében közvetlenül a vízkivételi helyen palackozzák. Ahhoz, hogy egy víz megfeleljen az ásványvíz minősítésnek, literenként legalább 1000 mg oldott szilárd anyagot kell tartalmaznia. Az összetétel lelőhelyenként eltérő, ebből adódóan nincsen két tökéletesen egyforma ásványvíz.








