Button_prev_off  Button_next_off
Hirlapom
 
 

Gyógyfüvekkel az influenza ellen!

Minden egyes lélegzetvétellel vírusok ezrei kerülnek a szervezetünkbe, így a téli időszak egyik kellemetlen velejárója, hogy az év végi hajtás mellett olykor egy kiadós influenzával is meg kell vívnunk. Fegyverként pedig nem mindig a kis pirulák a leghatásosabbak. A gyógyuláshoz hívjuk segítségül a természet füvészkertjét!

Az influenza elsősorban a légutakat érintő, vírusos eredetű betegség, mely komoly járványokat okozva alaposan meg tudja keseríteni a téli időszakot. Ez a ragályos kór általában egyszerű lefolyású, ám előfordulhat, hogy bakteriális felülfertőződést okozva a szövődmények súlyosabb állapothoz vezetnek. Az pedig, hogy mi magunk az áldozatává válunk-e, nemcsak a kórokozókon, hanem a szervezetünk ellenálló képességén is múlik. Ha az immunrendszerünk erős, az influenzavírusoknak esélyük sincs támadni. A téli hideg, a fáradtság és az év végi stressz azonban hozzájárul a vírusok megtapadásához, ezért az influenza a legváratlanabb pillanatokban képes ágynak dönteni bennünket. A jellegzetes tünetek, mint az izomfájdalom, a hidegrázás és fejfájás egy kis lázzal, torokfájással és gyengeséggel fűszerezve mindannyiunk számára ismerősek, mielőtt azonban beülnénk a rendelő várótermébe, alkalmazzunk egyszerű házi praktikákat! A gyógyulásért ugyanis a szervezet természetes védekezőrendszere a felelős, ezt a folyamatot pedig csak elő kell segíteni. Ezért alkalmazzunk gyógynövényes terápiát, amelynek az antibiotikumos kúrával szembeni előnye, hogy nem pusztítja el a hasznos baktériumflórákat, és természetesen stimulálja az immunrendszert.




Köhögés ellen:

A köhögés legjobb ellenszerei azok a gyógynövények, amelyek védőréteget képeznek a gyulladt nyálkahártyán, például a vérehulló fecskefű, a pipacsszirom és az útifű. Ezekből készíthetünk forrázatot, és mézzel fogyasztva kiválóan csillapítják a köhögést. De csinálhatunk főzetet is, 2 db szegfűszeget, 1 db fahéjat, 1 szál kakukkfüvet forraljunk 3 percig egy csészényi vízben, majd az egészet hagyjuk állni 15 percig, végül adjunk hozzá citromlevet és egy kevés mézet, és ha tehetjük, naponta háromszor fogyasszunk belőle.

Figyelem!

Főzet és a forrázat között az a különbség, hogy míg az elsőt lobogó vízben az előírt ideig főzzük, addig a másodikat forró vízzel leöntjük, és állni hagyjuk az előírt ideig.

Láz ellen:


  • 15 g vadrózsa, 20 g feketebodza és 30 g hársfa elegyéből tegyünk egy fél teáskanálnyit egy csésze forrásban lévő vízbe, 15 percig hagyjuk ázni, majd kortyolgassuk legalább két alkalommal a nap folyamán.
  • De épp ilyen hatásos lázcsillapító, ha 15 g citrom- és 15 g narancshéjból, valamint 10 g szegfűszegből és 30 g fahéjkéregből egyveleget készítünk, és ebből adunk fél evőkanálnyit 2 dl forrásban lévő vízhez, majd 15 perc állás után már fogyaszthatjuk is.

Torokgyulladás ellen:

  • A torokgyulladás gyógyfüvekkel az egyik legjobban kezelhető tünet, így ha nyeléskor ránk tör a torokfájás, vagy bevörösödnek a manduláink, alkalmazzuk a természet füvészkertjét.
  • Az útifű, a zsálya, a körömvirág és az édesgyökér kiváló orvosságai a torokgyulladásnak, a leghatásosabb, ha naponta gargalizálunk e gyógynövények alkoholos főzetével.


Orrdugulás ellen:

Az influenza velejárója az eldugult orr, mely ellen inhalálással védekezhetünk.  5–10 csepp kakukkfű illóolajat keverjünk el egy kevés eukaliptusz illóolajjal és egy csésze forró vízzel, majd inhaláljunk naponta 2-3 alkalommal. De kiválóan felszabadítja a légzőszervünket, ha fodormenta, borsmenta, bazsalikom, kakukkfű, oregánó és zsálya keverékének forrázatából szippantunk jó mélyeket. Ha pedig további duguláshárításra van szükség, egy kis reszelt torma garantáltan segít majd.

Tipp: Az influenza elleni fegyverek jolly jokere a kasvirág, melynek tinktúrája az összes gyógynövény közül a leghatásosabban képes serkenteni az immunrendszert és csökkenteni a tüneteket. A legjobb, ha megelőzésként alkalmazzuk, ám ha már késő, és jönnek az első tüsszentések, vegyünk be 50, majd óránként további 10 cseppet a kasvirág oldatából.

 

Hozzászóláshoz és kérdéshez jelentkezz be!
1
2009-10-19 (2 éve)
A gyógyfüvek szerintem a legjobb gyógyszerek!
 
Button_prev_off  Button_next_off
Icon_open
Kos
Icon_kos
A hónap elejét még egy rég(ebb)i elgondolás szerint éled, és aszerint irányítod az életedet. Értéket akarsz teremteni... tovább
Ennek a tartalomnak a megtekintéséhez Adobe Flash Player szükséges, melyet innen letölthet.