Sokak a stressz szó hallatán a fáradtságra, kimerültségre asszociálnak. Selye János kutatásai alapján bebizonyította, a stressz szerves része életünknek, általa termelődik az a „fűtőenergia”, amely segíti céljainkat, vágyainkat megfogalmazni és elérni, viszont arra int, szervezetünket ebben az állapotában csak mértékkel használjuk, hiszen hosszú távon kimerültséget okoz és betegségek kialakulásához vezethet.
A stressz-előidéző hatás lehet kellemes és kellemetlen is, érezhetjük nehéznek, kihívásnak és felemelőnek. A stressz tulajdonképpen nem más, mint a szervezet normális válasza valamilyen inger hatására. De hogy milyen minőségben reagálunk ezekre a hatásokra, az függ szervezetünk újraalkalmazkodási szükségletétől, amelyeket a külső és belső kondícióink jelentősen meghatároznak, ezért ez a reakció mindenkinél más. Például az egyensúly üvegekkel teli szobában vannak, akik belefeledkeznek a látványba, vannak, akik nem képesek választani, csak hosszabb győzködésre hiszik el, hogy biztos a siker, csak fogjanak bele, vannak akik csak rápillantanak és azt kérdezik, most mit kell csinálni. De a hatás elmaradhatatlanul ugyanaz, béke, tiszta érzékelés, nyitottság és jókedv.
Könnyebb valamilyen körülményhez alkalmazkodni, ha tudunk róla, hogy most ezt tesszük, vagyis tudatosítjuk, milyen témák vezérlik láthatatlanul, vagyis érzéseinken, érzeteinken keresztül életünket.
Leggyakoribb belső témáink
A legtöbb energiát más emberekkel való konfliktusok emésztenek fel, témáink egy részét a környezetünkben lévő emberi kapcsolatok alakulása alkotja, amelyek otthon párunkkal, szüleinkkel, gyermekünkkel, munkahelyünkön megrendelőinkkel esetleg kollegánkkal, főnökünkkel történnek.
A másik nagy terület annak a vizsgálata, miért reagálunk ezekben a kapcsolatokban úgy ahogy éppen tesszük, mi a háttér, mik a hozott családi örökségeink, mik azok a negatív tapasztalatok, amelyek akadályozzák az adott konfliktusok általunk elképzelt és zökkenőmentes megoldásait.
Hogyan hatnak az Egyensúly üvegekben lévő színkombinációk?
Amikor a vízparton pihenünk és érezzük a nyugalmat és a békét, vajon tudatosul bennünk, hogy ennek az érzésnek a hordozója lehet a kék szín? Így például ahhoz, hogy megnyugodjunk elég a kék színnek arra az árnyalatára tekinteni, amely felidézi bennünk ezt a hatást. A konzultáció során feltárul, mit mutatnak az üvegek és kombinációik, az üvegeket kiválasztó érzelmi mentális fizikai témáiról, esetleg problémáiról, ráláthatunk a múltban megélt és tárolt negatív érzelmi elakadásra, amely a jelenben stresszorként működik. Hatása olyan, mintha a támadás ma érne bennünket. A lelki stresszes állapotok pusztítóbbak a szervezetre nézve, mint a környezet okozta testi stressz.
Amikor kiválasztjuk a négy egyensúly üveget, azokat az energia kombinációkat választjuk, amire éppen a legnagyobb szükségünk van ahhoz, hogy érzeteinket érzéseinket tudatosítsuk. A választás által megerősítést kapunk abban, hogy amit érzünk a témánkról az biztos tudás és elhihetjük, amit csak sejtünk. Ezáltal olyan energetikai segítséget kapunk, amellyel egy másik nézőpontból láthatunk rá az éppen aktuális témánkra. Új információkat kapunk és ezáltal bátran választhatunk az új megoldási lehetőségek közül. Ez a tudatosítási folyamat jelentős hatással van a stressz oldására. Az üvegek terápiás használata érzelmi témáink feldolgozásán keresztül teszik lehetővé, hogy az idegrendszer megváltozott működését, - például életünk nehezebb időszakainak depresszív állapotát, - vagy a pánik betegség forrását is pozitív irányba befolyásolják.
Milyen eredményt hozhat egy Aura-Soma konzultáció?
E szín-térkép által szinte pontosan megfogalmazódik életcélunk, amely a legjobb energia megőrző, hiszen a célok, a vágyak, a külső lehetőségek, a belső képességek összehangolását eredményezheti, amely a lehető legkisebbre csökkenti a belső stresszt és mentesíti szervezetünket a belső súrlódásoktól, amely elősegíti a harmonikus együttélést önmagunkkal és környezetünkkel. Mindez a színeken keresztül lépésről lépésre követhető.
A színek nyelvén érzelmeinket tudatosíthatjuk, értelmi oldalról pedig megfogalmazhatjuk a témáinkat, és annak összefüggéseit jelen életünkkel, így teljes körű döntést hozhatunk a legjobb lépésről. Az érzelmi és tudatos összhangból indított tettek vezetnek a boldogság érzet kialakulásához.
Az emberiség öntudatra ébredésének kezdetétől jelen van a boldogságra vágyódás. Ezt igazolja az eredet mondákban megálmodott boldogságsziget, amely olyan állandó tere az emberi közösségnek, ahol béke van, nyugalom, nem kell nap mint nap megküzdeni az életbenmaradásért. A szivárvány utat mutathat, hogyan hozhatjuk létre ezt a valóságot, a színes világ ismerete segíti a panoráma rálátást életünkre. A színek egymáshoz való viszonyán keresztül megismerhetjük, hogyan válhat életünk részévé a „fehér fény”. Egy-egy szín a probléma terét mutatja; egy szín-pár a témánk ellentétes, feszült, kiegyensúlyozásra váró oldalait tárja fel; három szín együtt a kreatív megoldás lehetőségét sugározza; az összes szín energiája együttesen alkotja a megfelelő megoldás koncepcióját és megvalósítását.
A színek ismerete és gyakorlata közelebb hozhat minden közösséget, legyen az család, nemzetség, baráti vagy munkahelyi közösség, a boldogságszigetének valóságához, vagyis békés egymás mellett élés és együttműködés képességéhez.
http://www.transzformatorhaz.hu/








