Minden gyümölcs fogyaszt
Ezt hittem én is mindaddig, amíg egy nyáron annyira meg nem szerettem, hogy rászoktam a görögdinnyére. Minden nap megettem vagy fél dinnyét, ami - mint utólag megtudtam - nem kevés kalóriát jelent. Mondanom sem kell, felszedtem jó pár kilót. Persze ez nem azért történt, mert a görögdinnye nem egészséges, hanem azért, mert túlzásba vittem a fogyasztását. A dinnye, édes íze miatt kiválóan helyettesíti a desszerteket, magas víztartalmának köszönhetően pedig könnyen eltelíti az ember gyomrát. Azonban, ha diétázol, csak módjával fogyaszd! Ez igaz a szőlőre is.
A legegészségesebb gyümölcsök jellemzője, hogy nagyon sok – emészthető és emészthetetlen – növényi rostot, viszont kevés cukrot tartalmaznak. Ilyen például a grapefruit, melyben ezen felül még a zsírbontáshoz szükséges enzimek is megtalálhatóak. Az ilyen növények fogyasztása azért javasolt, mert a bennük lévő rostok biztosítják a teltségérzet kialakulását és a megfelelő bélműködést, miközben a vércukorszint nem emelkedik számottevően. Naponta egy vagy két alma szintén jó választás fogyókúrázók számára, nem beszélve a banánról, melynek nemcsak rosttartalma nagy, de akár útközben is elfogyasztható.
Mindemellett jobb, ha tudod, hogy a boltokban kapható gyümölcsök nagy része növényvédő szerekkel kezelt, felületükön pedig gombaellenes kemikáliák találhatók.
A csokoládé nem egészséges
Semmi sem áll távolabb a valóságtól, mint ez a kijelentés. Valójában a csokoládét sokan az egyik legkiválóbb ételféleségnek tartják. Heti néhány alkalommal fogyasztva kedvező hatással van az egészségre. Persze nem tekinthetünk minden csokoládét egyformán jónak.
A kereskedelmi forgalomban kapható gyenge minőségű csokoládék élvezetet jelentenek ugyan, de nem tartalmazzák a bőr számára értékes tápanyagot, a flavonolt, és nem rendelkeznek a valódi kakaóban megtalálható antioxidánsokkal sem. Ezek az anyagok csak olyan minőségi fekete csokoládékban lelhetők fel, amelyek kakaótartalma eléri vagy meghaladja a 60%-ot. Sajnos a fehér- vagy tejcsokoládékat nézve nem számolhatunk efféle kedvező tulajdonságokkal, ezekben többnyire a hozzáadott cukor és egyéb vegyi anyagok kerülnek túlsúlyba, ezért mielőtt megvesszük, jobb, ha tájékozódunk az összetevőkről.
Egy másik nagyon ízletes formája a kakaó fogyasztásának a saját kezűleg készített forró csokoládé. Egy jó tanács: ha igazán finom forró csokit innál, ne instant port válassz! Végy egy pohár tejet, valódi kakaóport, esetleg morzsolj bele étcsokit, valamint egy kis cukrot, és főzz magadnak egy fantasztikusan jó kakaót házilag!
A gyorsételeket kerülni kell
A helyes táplálkozás szemléletét már a gyorsétterem láncok is beépítették üzleti politikájukba. A zsíros húsoknak és a sült krumpli korszakának vége, újabban egyre több, az egészséges életmód híveit célzó fogás jelent meg kínálatukban.
Nem kell lemondanod a gyorséttermekben kapható ételekről csak azért, mert elhatároztad, megszabadulsz egy pár kilótól. Választhatsz fűszeres burgonyát héjában sütve, csirkés wrapet zöldségekkel, vitamindús vegetáriánus salátát vagy egy pompás grillezett húsos szendvicset. A kevert saláták esetében csak egy dologra vigyázz: az ezekhez kínált dresszingekben általában magas a cukor- és a zsírtartalom, ráadásul tartósítószert is tartalmaznak.
Lefogysz, ha csak salátán élsz
Ez az állítás akár igaz is lehetne, de mondd meg őszintén, mikor volt utoljára, hogy leültél egy nagy tál zöldség elé és azt bármiféle dresszing nélkül etted meg? A darabokra vágott és a salátákhoz kevert baconszalonna, a pirítós, a sült csirke- vagy pulykahúsok, illetve a különböző tejfölös alapú öntetek hemzsegnek a felesleges kalóriáktól.
Ha fogyni akarsz, csakis friss salátaleveleket, zöldségeket, hüvelyeseket és olajos magvakat keverj össze. Öntetnek készíthetsz vinegrettet, de ha ennél krémesebb dresszingre vágysz, azt mindig hígítsd vízzel vagy használj kevesebb mennyiséget.
Ha zsírszegény ételeket eszel, nem kell számolni a kalóriákat
Amikor egy címkén azt látod, hogy az élelmiszer „zsírszegény”, légy óvatos! Ellentétben a hiedelemmel, ez a szó nem feltétlen jelenti azt, hogy az étel egészséges is. Bizonyos vélekedések szerint az ilyen jelzésű ételek jóformán ugyanannyi kalóriát tartalmaznak, mint eredeti változatuk, mivel a gyártás során kivont zsír hatására módosuló ízt cukorral kénytelenek feljavítani.
Legyen szó zsírról vagy más tápanyagról, a lényeg, hogy mindenkinek egyénileg kell meghatároznia, mennyit fogyaszthat belőlük. Ehhez tudni kell azt is, hogy az elfogyasztott táplálék hány százaléka hasznosul, vagyis a bekerült energia hány százalékát égeti el a szervezet. Ha ezt már tudod, figyelj arra is, hogy a szervezetedre káros zsiradékoktól mentes, tápértékben gazdag ételeket fogyassz. Csak egy példa: ha nassolnál kicsit, bölcsebb megenni egy marék mandulát, mint felfalni egy egész tábla zsírszegény csokoládét.








