A véletlen úgy hozza, hogy sorozatosan veszít a gyerek a játékban, s a végén elmegy a kedve az egésztől. Hagyjuk inkább észrevétlenül nyerni?
Az együttjátszásban nem csupán az a fontos, hogy olyankor együtt vagyunk, hanem az is, hogy vannak játékszabályok, amelyeket be kell tartani – most a játékban, máskor az élet más területein. A gyerek a legkönnyebben és a legtermészetesebb módon a közös játékban tanulja meg a nyerés és veszítés képességét.
Fogócskában, bújócskában nyilván kedvez a szülő, hiszen az erőviszonyok nem egyenlőek. De hol a határ?
Természetesen a gyerek életkorához alkalmazkodva lazíthatunk, alakíthatunk a játékszabályokon, az ugyanis nem lehet cél, hogy az igazság nevében akár el is vegyük teljesen a kedvét a játéktól. Mondjuk a társasjátékban törölhetjük azt az eredeti szabályt, hogy a bábuk kiüssék egymást. Vagy ne csak akkor lehessen elindulni a bábuval, ha hatost dob a játékos. Ez nagyon le is lassíthatja a játékot, márpedig egy kisgyerek csak rövid ideig tudja a figyelmét egyvalamire fordítani. Viszont játék közben ne változtassunk a szabályokon, hiszen akkor éppen a szabályokhoz való igazodás elve szenved csorbát.








